Ezt így az elején ki kell jelenteni.
Aki ismer, az tudja róla, hogy számomra Ian Curtis és bandájának zenéje az abszolút non plus ultra, így nyilván elfogult vagyok. De ha valaki otthon van a zenében, az is biztosan elismeri, hogy ez a lemez minimum helyet foglal minden idők legjobb/és legnagyobb hatással bíró/ albumainak 100as listájának első negyedében. Tehát megéri rá időt szánni, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjetek eme remekművel.
Először is a bandáról szólnék pár szót: a JD egy angol rockegyüttes, ami 1976ban alakult, bár akkor még Warsaw néven futottak. Kezdetben punk rockot nyomtak, aztán sikerült egy olyan sajátos hangzást kialakítaniuk, ami bármi közül felismerhető és minden eddigitől különbözik. Sokan a post-punkhoz sorolják őket, szerintem azonban egyáltalán nem azt játszanak. Bár árad a zenéjükből az energia, a szövegeik annyira poetikusak, hogy nem felelnek meg (legalábbis szerintem) a punk egyszerűségének. 1979 júniusában jelent meg debütáló lemezük Unknown Pleasures címmel, amit 1980 a Closer című mű követett. Ez a második album azonban már csak posztumusz műként jelenhetett meg, hisz 1980 májusában, a kéthetesre tervezett amerikai turnéjuk előestéjén, a frontember/agytröszt Curtis öngyilkosságot követett el. (Ezután egyébként a megmaradt tagok new Orderként folytatták...Ugye rémlik a 60 Miles per Hour???)
AZ ALBUM:
A borítóját Peter Saville szerkesztette, és a világon először felfedezett PSR B1919+21es pulzárt ábrázolja. Már ezért megérné birtokolni bakeliten:D
A zene: a teljesen egyedi stílus, általában lassú, de energikus nóták, egymástól elkülönülő hangok (gitár,dob, billentyű - teljesen megszokott hangszerelés, nincs semmi extra ebben a tekintetben), dark hangzás.
A szöveg: Curtis írta a dalszövegeket, ő meg igancsak depresszív alkat volt, ezt lehet hallani. A hideg, a nyomás, a sötétség, az elbukás, az uralom elvesztése állandó témái voltak.
A tracklist: Két részre osztották a mindössze 10 dalt tartalmazó albumot. Az első "oldal" az "Outside" címet kapta, és a Disorder, Day of Lords, Candidate, Insight és a New Dawn Fades című dalokat tartalmazza. Ha lehet az mondani a Joy Division zenéjére, akkor ez az album vidámabb része. A Disorder például kifejezetten partynótának számíthat esetükben. A második "oldalt" nem meglepő módon "Inside" névre keresztelték. Ebben a szekcióban She's Lost Control, Shadowplay, Wilderness, Interzone és az I Remember Nothing című szerzemények kaptak helyet. Hát, ahogy az elnevezés is sugallja, ezek a nóták tényleg belülről szólnak. Lassú, depresszív, de minden pontjában hihetetlenül őszinte. Nekem ez a rész amúgy a kedvencem. Egyik barátnőm éppen ezért csodálja, hogy még élek...:) Beteg a lelkem, de legalább humorral konstatálom.
Többet nem óhajtok írni, hallgassatok bele legalább, és döntsétek el, hogy ti fel tudjátok-e dolgozni a hallottakat. Ha a válaszotok igen, akkor imádni fogjátok. Ha nem, akkor nem leszünk barátok!:D
Itt a playlisthez a link: http://www.youtube.com/watch?v=esqoTaWVdFg&feature=PlayList&p=0DC245602FB8CD4F&playnext_from=PL&playnext=1&index=7
Ez pedig egy kis kedvcsináló:
We were strangers.
We were strangers, for way too long, for way too long,
We were strangers, for way too long.
Violent, violent,
Were strangers.
Get weak all the time, may just pass the time,
Me in my own world, yeah you there beside,
The gaps are enormous, we stare from each side,
We were strangers for way too long.
Violent, more violent, his hand cracks the chair,
Moves on reaction, then slumps in despair,
Trapped in a cage and surrendered too soon,
Me in my own world, the one that you knew,
For way too long.
We were strangers, for way too long.
We were strangers,
We were strangers, for way too long.
For way too long.
