Szo-ci-á-lis háló

Emlékezzünk meg egy pár másodperces néma csenddel a csodálatos magyar filmcímről.. Köszönjük. Örömmel jelenthetem, hogy csak sikerült.. Én is megnéztem! Úgyhogy most leírom, hogy mit gondolok róla.

Az első néhány perc alatt komoly problémát okozott az igencsak pörgős szöveg olvasása és értelmezése és persze hallása. Így a Facabook születését közvetetten kiváltó beszélgetés Zukerberg (Eisenberg) és barátnője (Rooney Mara) között kicsit lyukacsos nekem, de a lényeget értettem. Ezután elindul egy láncreakció, Zuckerberg a kis harvardi koliszobájában light sörtől felbátorodva egy jócsaj-ranglista-generátort csinálnia, amivel sikerül is hazavágnia az egyetem egész netrendszerét a rövid idő alatt érkező sok látogató miatt. Ezzel az akciójával hívja fel magára a két felsőbb éves Ikertorony Winklevoss ( Armie Hammer x 2) figyelmét. Akik elhintenek egy aprócska ötletet, ami igencsak megragadja Mark fantáziáját, és hip-hop, így lett a Facebook! Természetesen egy kicsit összetettebb a történet, ugyanis az oldal létrejöttéhez van egy kevés köze Eduardonak (Andrew Garfield), Zuker tulajdonképpen egyetlen igazi barátjának, valamint Sean Parkernek (Mr. Timberlake), a kissé paranoid Napster-királynak. A film szépen megmutatja nekünk a Facebook létrejöttének történetét, valamint az ezt követő kisebb fajta jogi csatározásokat az "elloptad az ötletünket, you fckn sshl" és a "kifúrtál a buliból, you son of a btch" témakörben. Na, erről ennyit, nézzük az egyéni meglátásaimat.

Amikor vége lett a filmnek, azt éreztem, hogy ez így nem igazán győzött meg engem. Olyan megfoghatatlan volt az egész, kicsit távol áll tőlem (és feltételezhetően elég sok nem amerikai egyetemista embertől is) az egész közeg. Valahogy olyan volt, hogy nagyon egyedül hagytak ezzel az egésszell, nem tudtam, hogy most ezt szeretnem kéne, vagy nem, és hogy tényleg, szeretem-e vagy nem. Engem Jesse Eisenberg hangja irritált nagyon - honnan jön neki a hangja? a torka mélyéből valahonnan, de tutira nem onnan, ahonnan a legtöbb embernek - és a másik kérdés meg ami foglalkoztatott vele kapcsolatban, hogy most ennyire jól hozza Zuckerberg figuráját, aki valóban egy ekkora pénisz, vagy egy iszonyat tehetségtelen színész, akinek az arca valami merev anyagból van és standard ugyanúgy néz ki, csak a szája mozog, ha beszélni kell. És ha ezeket a dolgokat figyelmen kívül is hagyjuk, tegye fel a kezét, aki még nem látott filmen "zseni vagyok, ezért mindenkit leszarok és azt csinálok amit akarok" karaktert! Ugye? Na. Vele szemben ott van Andrew Garfield és az ő kisemmizett, átvert Eduardo karaktere, aki hozzám közelebb állt, sőt, az egyetlen olyan szereplő volt, akivel őszintén együtt tudtam érezni. Engem is vert már át haver/haverlány, nem egy jó érzés, ugyebár. Itt most lehetne pörögni azon, hogy Eduardo is valójában ilyen vagy nem, melyik szerep a hálás meg a hálátlan és hogy emiatt szimpi és jó nekem az egyik szereplő, és egy idegesítő fszklp a másik. Éééés (csokis kolleginával ellentétben) engem szórakoztatott a két iker, nekem nem volt annyira zavaró, hogy egy ember játszotta őket duplázva, és ennyire erőltették a köztük lévő személyes különbségeket, mivel sok tanulmány alátámasztja alá, hogy az ikrek akár szándékosan is különbözni akarnak egymástól, hogy az egyediségüket próbálják hangsúlyozni, szóval ez a vonal engem egyáltalán nem zavar. Ja és igen, Justin Timberlake aka Sean "Napster" Parker. Hát az a helyzet, hogy nem volt rossz a fickó, sőt, szerintem jól játszotta az elszállt, üldözési mániás és mindeközben szerintem kissé szétcsúszott és magányos egykori hardcore hecker arcot, szóval Justin, kevesebb pop, több film. Arra jutottam, hogy k.nagy mákja az egész készítői csapatnak, hogy ennyiféle, tök jó szereplő van ebben az egész sztoriban és hogy ezek pont így keresztezték egymás útját, mert habár tudjuk, hogy ez nem egy szóról szóra igaz dokfilm, azért az alapok valódiak.

A látványvilág annyira nem ragadott magával, kivéve a nagyszerű angliai evezős verseny jelenetét, engem az a rész nagyon feldobott. Jól volt megvágva, fasza volt ott a látvány is, meg hát az alatta hallható muzsika telitalálat volt. A zene nem mellesleg az egész film alatt tetszetős, szerintem sikeresen oldotta meg azt a nem egyszerű feladatot, hogy legyen karakteres és ezzel együtt egy cseppet sem tolakodó (Trent, Atticus -> taps!taps!). Úgy gondolom, hogy a zene és a látvány tökéletesen adta a lovat a történet és a szövegek alá, mesterien volt összehangolva ez a négyes egység (öt, ha a szereplőket is belevesszük, és bele kell venni, szóval öt). Mert hát meg kell jegyezni, hogy ha nem lennének ilyen jók Aron Sorkin író szövegei, igen nagy bukta lehetett volna a film. Jjó a forgatókönyv és az egész történet nagyon tempós, itt jogosan használható fel az "egy pillanatig sem unatkoztam a film alatt" klisé, ami mondhatni elvárható volt Finchertől. Ezért úgy gondolom, hogy a legjobb filmnek, rendezésnek, forgatókönyvnek és zenének járó Golden Globe jó helyre került.

Végezetül azon gondolkodtam, hogy ki ennek a filmnek a főszereplője, és miért voltam kicsit zavarban a vége után. Aztán rájöttem. A zavarom oka az, hogy ennek a filmnek a főszereplője a Facebook. Nem úgy, mint ahogy egy olyan, aki nem látta gondolná, hanem máshogy. Úgy hogy ez egy megfoghatatlan dolog egy ember számára, hiába van ott a gépén és lép be rá naponta sokszor. Végignézhettük, ahogy megszületett, serdült, felnőtt, a szülei veszekedtek rajta a bírónál, hogy ki legyen a gyámja, elhelyezték, és azóta virágzik. Ez a történet erről a Programról szólt. És Fincher remek érzékkel választotta ki az időpontot ennek a filmnek az elkészítéséhez, mivel elmondhatjuk, hogy a Facebook a modern kultúra szerves része, de még viszonylag friss, javában tart ez a viszonylag új őrület. És a leghátborzongatóbb (és talán kicsit felemelő is), hogy mi is részt vettünk ennek a sikersztorinak a kialakításában, például én is egy vagyok a plakáton szereplő 500 millió felhasználóból. You're welcome, Mark.

Metálember, a második

Megnéztem a Vasember 2.-t. Úgy volt, hogy Berci mondta, hogy nézzük meg, én meg mondtam, hogy még az elsőt sem láttam. Úgyhogy gyorsan megnéztem. És a várakozásaimmal ellentétben frankón beszippantott a film. Tetszett Tony Stark, tetszett hogy még MacGyvernél is kreatívabb és több lóvéja van és a hologramok között mászkált a pincéjében, meg hogy amikor kidolgozza, hogy repüljön, felkenődik a falra. Én úgy éreztem, hogy komplett volt az a sztori, a többi szuperhős filmhez képest pedig szuperszórakoztató. De én ugyebár most a 2. részről írok.



Amikor megláttam a szereplők listáját, hát uuuuaaaaaaa le fog szállni a hajam a fejemről, olyan jó lesz - gondoltam. Robert Downey maradt, jött még hozzá egy kis Mickey Rourke, egy csipet Samuel L. Jackson, Scarlet Johansson... és a moziban meglepetten vettem észre Sam Rockwell nevét, aki szintén nem rossz színész, enyhén szólva :) És akkor bamm, egy kis AC/DC és here we come!

Csakhogy! Kb. 45 percen keresztül nem történt semmi. Nagyon gáz, ha egy filmen az időt nézed, pláne moziban, pláne az Iron Man-en, pláne ilyen szereplőgárda mellett. A probléma az lehetett, hogy a naccerű látványvilág mellett nem volt kedvük az alkotóknak forgatókönyvet készíteni. Hiába történnek mindenféle figurázások (konkrétan megmondani is nehéz, hogy mi volt az elején, annyira jelentéktelen volt), azért az sem lett volna rossz, ha mindez egy viszonylag épkézláb történetre van felfűzve.





Tony Starktól el akarják venni kedvenc álruháját, de ő meg nem akarja odaadni az állambácsinak, mert fél hogy mindenféle rosszra használnák, de Sam Rockwell, a kis barnítókrémes, aki az állami fegyveres szenátus valamilyen embere, mindenképp meg akarja szerezni a cuccot. Közben a leírhatatlanul kinéző Mickey Rourke (orosz tudós, muhaha, testhezálló szerep :D:D) ki akarja csinálni Tony-t, mert Tony apja nyomorba döntötte az ő apját, aki szintén fizikus/mérnök volt. Készít egy rendkívül feka flexibilis-áramos-ostort, és ezzel tör Tony életére, aki valamiért egy kicsit autóversenyző is pár perc erejéig (God knows why). Emellett Gwyneth Paltrow, az újonnan kinevezett elnökvezérigazgatónő felveszi a Stark céghez Scarlet Johanssont, aki minden körülmények között szúrósan néz, és előszeretettel terít le férfiakat azzal a módszerrel, hogy a lába közé veszi a fejüket, majd földre rántja őket. Ő amúgy a kopasz feka kalóznak kinéző Samuel L. Jackson által irányított Shield embere, azt hiszem, szóval elvileg pozitív figura, akit a Shield küldött Stark mellé, hogy megfigyelje őt, de igazából egy az egyben ki lehetett volna hagyni a filmből. Közben Sam Rockwell kilopja Mickey-t a börtönből, akit azért csuktak le, mert hogy bántani akarta Tony-t. Arra kell neki az orosz tudós, hogy segítsen ájronmenre hajazó robotokat gyártani, hogy legyen sok pénze és ő legyen az ász. Közben Tony vérében meg magas a toxikus cucc, néha mered maga elé és ilyen inka tetkónak tűnő csíkok borítják be a testét, mert az az elem, amivel a mellkasában lévő mini-atomreaktor működik, nem egészen hatékony. De egy részecskegyorsító összebarkácsolásával és apja túlvilági útmutatásaival megoldja valahogy ezt a problémát is.Ugye hogy kicsit követhetetlen és kicsit sűrű a dolog? Mennyivel jobb lett volna fele ennyi szereplő és fele ennyi történetszál, ami tisztességesen ki van dolgozva...




A zene jó, Tony Stark laza és okos, van kis szerelem is Pepperrel, vannak benne szép autók, fényes, nagyon hűvös fémből készült robotok, meg aszfaltszaggató akciójelenetek, és mégis valahogy üres a dolog. Mekkora ellentmondás már.. Pedig igaz. Vártam a nagy harcot a végén, hogy Iron Man és a pajtása majd jól megküzdenek Mickey Rourke-robotemberrel, és közben csak egy kis pukkanás volt az egész.. Nade mindegy, kétség nem fér hozzá, hogy nemsoká támad a 3. rész, hátha addigra sikerül egy kicsit megreformálni a dolgokat, mert ez még nem volt elég ahhoz, hogy kiszeressek Iron Man-ből, csak mostmár nem pörgök majd be, ha meglátom a trailert a tévében.

Plusz egy rajz ami tetszik, nem illik szerkezetileg sehova, csak úgy berakom most ide.

Alice kasztrált-Burtonországban

Az Alice Csodaországban az egyik kedvenc mesém. Igen, a Disney-verzióról beszélek. Baromira tetszik eleve a történet, meg azok a lények amik benne vannak, a színek, a dalok, az egész. És elképzeltem, hogy mindez Tim Burton kezébe kerül, és 3D is lesz, hát folyt a nyálam. Nagyon nagyon örültem Helena Bonham Carternek, Anne Hathaway nem izgatott fel túlságosan, viszont attól féltem, hogy Johnny Depp-ről fog szólni az egész és elsilányul majd a történet többi része. Aztán jöttek az első fotók és tetszett, mint az állat, m k.jól néztek ki rajta a szereplők. Alice-t egy elég halovány színésznő alakítja, de arra gondoltam, hogy ebben a sztoriban soha nem Alice volt a lényeg... És épp ez az, amit a készítők máshogy gondoltak.



Ez a film szinte egy az egyben a Narnia krónikái történetet hozta, csak a főszereplőnek nem voltak testvérei. Ez nagy hiba. Alice az eredeti mesében szinte csak egy statiszta, arra van ott, hogy minket helyettesítsen, feltegye a mi kérdéseinket a furábbnál furább lényeknek és hogy kóvályogjon Csodaországban. Itt pedig valamiféle Megváltó, akit a próféciák alapján vártak Csodaország lakói, hogy megtörje a nagyfejű Vörös Királynő uralkodását, hatalomra segítse a Fehér Királynőt és újra béke és boldogság legyen ebben a varázsvilágban. Ezért itt a lánynak központi szerepe van, az ő problémái többször is felmerülnek ("Ki is vagyok én valójában?" óóó ugyanmár, Tim...), szóval ő a lényeg. A mesés lények mellékesek...

A látvány, gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, zseniális. Szerintem gyönyörűek a színek, a helyszínek, szép lett a Fehér Nyúl és Csodaország többi lakója is. Épp ezért szerettem volna sokkal többet látni BELŐLÜK, és nem egy depressziós, sápatag lányból. Pont amiatt nem tudtam sokáig megfogalmazni a baját ennek a filmnek, mert a baromi erős látvány elnyomta a baromi halvány történetet. Annyi humor volt eredetileg ebben a sztoriban (ahogy a Kék Hernyó szívatja Alice-t a varázsgombán ülve), tanulságos történetek (pl.: Rozmár és az Ácsmester) és képtelenebbnél képtelenebb helyzetek. De itt a forgatókönyv teljesen élettelen, és méltatlan ehhez a nagyszerű meséhez, kiherélték az egészet, mikor ebben aztán volt potenciál. Én -mint szerintem sokan mások- arra számítottam, hogy itt majd elszabadul a nagy Burton-pokol és mi is fejre állva távozhatunk majd a moziból a katarzistól. Mert bár nem vagyok egy nagy rajongója a rendezőnek, azt be kell ismernem, hogy eredetiségből sosem volt hiány a filmjeiben. Úgy látszik a Disney keze vezette az ő kezét is, hogy mindenképp gyerek-kompatibilis legyen a film.



Johnny Depp hozza a tőle megszokott profi szintet. Nem szar, de semmi extra, semmi megfogó nincs a játékában, valószínűleg ebben az is szerepet játszott, hogy sok üresjárata van a filmben, sokszor nem egészen világos, hogy mit miért csinált, az "örömcsörgésről" meg ne is beszéljünk... (nem lövöm le, mert elvileg ez egy POÉN, dehát legefeljebb egy nagyon durva WTF érzést válthat ki). Mia Wasikowska, aki Alice-t alakította nekem nem jött be, ugyanolyan volt pánikban meg örömben, semmi spiritusz nem volt benne, amire szerintem szükség lenne ahhoz, hogy az ember lánya túléljen egy ilyen kalandot. Anne Hathaway, mint Fehér Királynő, idegesítő volt, nyilván a szerepe szerint kellett olyan manírosnak lennie, affektálnia meg tartani a kezeit mint valami finomkodó ál-úrihölgynek. Az egyetlen pozitívum színészileg Helena Bonham Carter volt, aki nagyon jó volt az őrült, hisztis, "üüüüüsssétekleafajét" Vörös Királynő szerepben. Azt hiszem a leírtak alapján nem csoda, ha azt mondom, őt szerettem egyedül a filmben, ami abból a szempontból elég gáz, hogy nyilván nem a negatív főhőst szándékozták megtenni a film egyetlen szerethető pontjának.


Egyszerűen a legfontosabb dolog, ennek a sztorinak a képtelensége nem érezhető. Nem érzi az ember, hogy itt minden hülyeség. Nem az, hogy varázsország és elfogadjuk, hogy varázslények vannak benne, hanem itt minden tök elmebeteg kéne hogy legyen. Hülye figurák beszélnek értelmetlen baromságokról, egy hablaty az egész, amelynek mélyére ásva az ember különös gyönyörűséget találhat abban, ha megleli az értelmet... Ez lenne a lényege az Alice Csodaországbannak.


Nagy csalódás, hogy Burton hagyta, hogy ez legyen ebből a meséből, és azok, akik nem ismerik az eredetit, csak legyintsenek, hogy "áhh.. hány ilyet láttam már".

Lázadó ifjúság

Gondolom minden Michael Cera rajongótárs számára betervezett mű a 2010es esztendőre a Youth in Revolt. Érthető módon, én is nagyon vártam egy nézhető minőségű kópiát, hiszen magyarországi bemutatóról nekem nincs hírem. DVDre meg ugye sokat kell várni és amúgy is csóró vagyok etc. Na mindegy, a lényeg hogy nagyon vártam. És ez talán hiba volt...

Story: Van a mi kis Nikcy fiúnk, aki egy szerencsétlen, puhapöcsű, szűz srác, aki ellen az egész világ felesküdött. Nyomorult az egész család igazából. De egy szép napon Nick megismeri Sheenit, és hirtelen minden megváltozik.

Cast/crew: Nick szerepében Michael Cerat láthatjuk, az apját pedig Steve Buscemi alakítja. De feltűnik még többek között Zach Galifianakis, Justin Long és Ray Liotta is, hogy csak az ismerteket említsem. A rendezőt Miguel Artetát én nem ismerem (a Six Feet Underhez rendezett pölö), a forgatókönyvírót viszont annál inkább. Talán nektek is rémlik, hogy Gustin Nash alkotta meg a Charlie Bartlettet. (Ugye, legalább egy valaki látta!?!) Ott nagyon jó munkát végzett, itt véleményem szerint kevésbe. De, ez nyilván nem feltétlenül az ő hibája, hisz egy regény alapján dolgozott. Nekem pedig a történet maga nem tetszett...

Kezdem a pozitívumokkal: A zene zseniális. Komolyan mondom, nálam a film legjobb része az volt. Aztán a fényképezés helyenként nagyon szép, néhol kifejezetten eredeti megoldásokkal. Néhol kevésbé...(Jó, bocs ezért, de nekem egy-egy jelenetnél akarva-akaratlanul a New Moon ugrott be. És az a baj, hogy ezzel szerintem nem leszek egyedül, ha megnézitek...)A rendezés is rendben volt, én legalábbis semmi extrát nem találtam benne.

Negatívumok: A karakterek. Nem mondom azt, hogy kidolgozatlanok, de mindenképpen logikátlan a ténykedésük. (Kedves mágnes, neked tuti tetszeni fog, majd elemezheted őket pár év múlva egy jó kis mestermunkában.) De most tényleg: nyápic Cera hirtelen önző Cera lesz?Annak ellenére amiken keresztül ment ezt tönkreteszi a lányt akit szeret?SPOILER: A lány meg megbocsát neki???WTF!?! Melyik világban?SPOILERVÉGE Nekem igazából itt a végén szállt el a film. Az mondjuk már nem a karakter kidolgozottságának köszönhető, hogy nem tetszett Cera gyerek. Már valahogy unalmas, hogy mindig ugyanazt a nyomorék figurát alakítja. És igazából semmi pluszt nem rak hozzá. De tényleg semmit... Csak úgy van. Játsza saját magát. És elvielg ő hivatott a hátán vinni az egész mozit, hiszen két szerepben is feltűnik. (Igazából mindkettő egy és ugyanaz, de akkor is.) Engem nem fogott meg. Zárójelben jelzem, hogy a Cinematical kritikusa Cera eddigi legjobb alakításának nevezte ezt, tehát lehet tényleg bennem van a hiba.

A film amúgy tele van ilyen kis szánalmas poénokkal, amik amúgy ütnek. Tipikus tinédzser komédia, tele sexszel, vagyis az az utáni vággyal.

Nem óhajtok belemenni a részletekbe, hisz ha úgy gondoljátok, hogy megnéznétek, akkor nyilván jobb lenne, ha nem tudnátok mindent előre. így viszont én nem tudom kifejteni, hogy konkrétan mivel akadt problémám. Hisz igazából csupa jó és szép lehetne vele minden, de nekem valahogy nem volt kerek.

Kommenteljetek szépen, aztán megbeszélhetjük ti mit gondoltatok róla.

Hogyan...

... csesszünk el egy filmet első perctől az utolsóig, amennyire csak lehetséges? Erről a témáról sok rendezőt meg lehetne kérdezni, de most konkrétan a How to lose friends and alienate people c. "film" alkotógárdája adta rá a legjobb választ. Hát így basszus, ahogy ők csinálták, mert az valami mesteri.

Az alaptörténet szerint van Sidney Young (Simon Pegg), brit újságíró, aki egy kis lapot szerkeszt, egyedi elképzelése van a dolgokról, nem fogja be a száját, ha valami nem tetszik neki, kifiguráz mindenkit, aki szerinte megérdemli, köztük az érinthetetlen "celebeket" is. Mindezzel együtt valahogy szeretne közéjük kerülni, híres lenni, jó nőket pöckölgetni (eleve ez a kettő dolog, a lenézem a celebeket, de közéjük akarok kerülni, ez mi?!) . Egy nap épp egymást verik a kollégái a faxgéppel a szerkesztőségben - egyetlen elfogadható jelenet - , amikor az amerikai Sharp magazin nagyhatalmú szerkesztője(Jeff Bridges, legújabb szerelmem.. itteni teljesítményére még visszatérek) felhívja, hogy Sidney menjen már New York-ba dolgozni, mert fiatalkori önmagát látja meg a szabad szájú újságíróban. A csodás új munkahelyen van sok fotómodell-szerű csaj, márkás cuccok, kötelező s-ggnyalás minden irányba, egyszóval felszínesség a csúcson, amit főhősünk elvileg nem nagyon komál. De - what a suprise! - van itt egy lány, Alison (Kirsten Dunst), aki MÁS, ugyebár. És akkor bénáznak jobbra balra, klisé hegyeket nyomnak az orrunk elé, Sidney megszerezhetné A Legjobb Nőt (Megan Fox), de aztán megszólal a Lelkiismerete, bla bla bla... A végét gondolom mindenki sejti.

Tegye fel a kezét, aki még nem látta ezt a filmet! Nem pont ezt, hanem bármit, amit fenn írtam róla, még nem látott sehol máshol. Simon Pegg-et én eddig csak a Vaskabátokban láttam, de azt minőségi munkának tartom, nagyon jó humorral, egyediséggel, egyszóval mindennel, ami a How to lose.. - ból hiányzik. Hogy lehet az, hogy valaki az egyik filmben tök jó, röhögsz rajta akkor is, ha csak a fejére nézel, a másik filmben meg egyetlen percre sem mosolyodsz el, annyira egy erőltetett mű vacak az egész?! Tudom, hogy nem ő írta és rendezte a filmet, de az, hogy egyáltalán elvállalta, sokat levont a szememben Simon értékéből. A rendező nem tudom, hogy mit csinált. Hogy volt-e koncepció, felfogta-e a forgatókönyvet, amit olvasott, vagy hogy a forgatókönyvíró fejéhez valami diliházból szabadult idióta fogott fegyvert és diktálta neki szavanként a dolgokat.

Most megpróbálom példákkal alátámasztani a fent leírtakat. Az alaptétel, ugyebár, hogy valaki, aki lenézi ezt az egész sztárosdit, miért vágyik arra, hogy belekerüljön? Mondhatni a fejétől bűzlik a hal. A film alatt a főhőst igen gyakran láthatjuk ordenárétirpákparaszt módon viselkedni, ami totális ellentétben van azzal a valódi, érzékeny, filozófiát végzett belső énjével, melyet apja megjelenésével ismerünk meg. Nem, nem arról van szó, hogy innentől fordulatot vesznek a dolgok, és a fent leírt énje kerül előtérbe, vagy hogy mi a film elején sejthettük volna bizonyos jelek alapján, hogy ő talán ilyen... Semmi ilyesmi. Csak ez így szokott lenni, hogy igazából rendesek a főszereplők. Pegg-en látszik a totális zavar, hogy ő sem tudja, hogy most milyennek is kéne lennie. A humorosnak szánt jelenetekben marhára erőltetett, amikor meg komolykodni kell, kb annyira fakó, mintha nem is lenne a képen. A zárójelenet meg egyenesen sírnivalóan bődületesen nevetséges :D

Egy. Darab. Valódi. Poén. Sincs. A. Filmben. Sok sz.rt láttam már, de ez valami egészen új kategória. Kirsten Dunst teljesen lényegtelen, bár ő is bőven alulmúlja önmagát, ami azért elég kemény meló lehetett. Jeff Bridges... Nem tudom milyen anyagon volt, amikor úgy gondolta, hogy feka ötlet ezt a szerepet elvállalni, vagy amikor megengedte, hogy azt a hajat csinálják a fejére, amit a film alatt viselt. Megan Fox meg... :D:D:D Hát nem is tudom... El tudjátok képzelni, nem? Ugyanazt csinálja, amit a fotókon lehet látni, csak itt a fotók átmennek mozgóképbe és idiótábbnál életszerűtlenebb szavak áramlanak ki a folyton nyitott állású, gyönyörűen fényezett szájából. Ráadásul a fake-film, amiben a Megan Fox által játszott fake színésznő szerepel, Teréz anya életéről szól, és nagyon hasonlít a Trópusi vihar elején látható, zseniális Satan's Alley fake-trailerhez. Egyetlen probléma, hogy míg a Tropic Thunder egy nagyon jó paródia, karikatúra, stb, amit tud magáról, a mi történetünk sajnos komolynak lett szánva.

Nah, azt hiszem mostanra sikerült kicsit lenyugodnom, és nagyon nagyon gondolkodom, hogy legalább egy pozitív dolgot le tudjak írni... De max. annyi, hogy fél másodpercig hallgathatjuk Dusty Springfield Spooky c. számát - ami mégsem pozitív, mert így még azt is megszentségtelenítették.

Parnasszusz

Megnéztem a filmet, jó, oké, több részletben. Jó, oké, fos verzióban. És hát nem ezt vártam, illetve nem ilyet vártam. Lehet, hogy ott bukott a dolog, hogy azt hittem, Parnassus az lesz majd Heath, de hát nagyon nem, így tehát bukott az egész. Most megpróbálom összegereblyézni kósza gondolataimat.



Szóval lehet, hogy abban volt a hiba, hogy egy V7/A7 verziót tekintettem meg, lehet hogy a közben bezabált bundásalma vagy elszívott dohány-mennyiségben, és az is lehet, hogy a "te sem érted?" és "most vajon mi történik?" és "szívás, hogy ennyiszer van a filmben éjszaka"- kommentek tereltek figyelmet olyannyira, hogy nem láttam át a dolgokat. Vagy ami még valószínűbb, a nagy káosz Terry Gilliam sajátos stílusának köszönhető, aki egyébként engem a Gyalog galoppal évekkel ezelőtt megvett (igen, a film készültekor még kósza gondolat szintjén sem léteztem), ki tudja. Nade akkor szépen sorjában, kezdjünk a sztorival.

Adott egy szerzetes, ő lesz a továbbiakban Parnassus, alias Dumbledore, alias Cristopher Plummer, szóval aki a társaival együtt a régi időkben él, és történeket mormol 0-24, hogy azokat ne felejtse el az univerzum. Aztán jön az ördög, alias Tom Waits, aki megkísérti, és akkor kötnek egy fogadást, amit az ördög direkt veszít el, Parnassus viszont örök életet nyer, és van neki egy vándorcirkusza, de már öreg nagyon.


Az ördög és Doktor Parnasszus: Waits és Plummer

Majd egyszer csak, valamikor az ötvenes évek téjén szerelembe esik, és újabb üzletet köt az ördöggel, aki megfiatalítja, cserébe meg azt kéri, hogy ha valaha is lesz gyereke Parnassusnak, akkor azt 16 éves korában át kell adnia az ördögnek. Parnassus naná, hogy belemegy, mert ő már öreg, élnek szépen boldogságben az asszonnyal, amikor az 60 évesen teherbe esik, és szülés közben meghal. Ott marad tehát Parnassus, a lány, neve szerint Valentina (Lily Cole), a törpe, neve szerint Percy (Verne Troyer, alias Mini Me), egy valahonnan összeszedett srác, Anton (Andrew Garfield), meg az imaginárium, alias csodacirkusz. Így járják a világot, a 21. századot, ahol senki sem kíváncsi rájuk, tehát nó pénz, nó hírnév, nó megbecsültség. Aztán közeledik Valentina 16. szülinapja, az ördög figyelmeztet, h jönni fog.
Majd bekerül a képbe az akasztott ember képében Tony, azaz Heath Ledger. Van ebben valami kísérteties, nem? Szóval megmentik Tony életét, aki csatlakozik hozzájuk, és ő segít nézőket szerezni, elindul a szekér. Na és innentől totális káosz az egész (nem mintha eddig nem lettek volna zagyva részek, tudom). Mert jön az ördög, és kötnek valami alkut megint, hogy ki tud hamarabb szerezni 5 lelket, de ez hogy s mint megy, nem tiszta. A lényeg, hogy az imaginárium ajtaja egy tükör: ha azon átlépsz egy olyan mesebeli világban találod magad, ahol minden álmod valóra válik. És jönnek- mennek a látogatók, adják a pénzt, minden hepi.


Tony, azaz Heath kíséri át a lelkeket a tükrön

Tony kíséri át a lelkeket a tükrön, és őt meg orosz maffiózók üldözik, mert állítólag harmadik világbeli gyerekek szerveivel kereskedett. Ez sem tiszta. De mindig, mikor Tony átlép a tükrön, mindig máshogy néz ki: jön tehát Jude Law, Johnny Depp és Colin Farrel.


A Tonyk: Ledger, Depp, Law és Farrel

Aztán jön a nagy izé, hogy az ördög vinné Valentinát, aki megszökik, de az ördög újabb egyezséget köt Parnassusszal: ha Parnassus megöli Tonyt, megtarthatja Valentinát. Ebbe Parnassus belemegy, és Tony meghal (a filmben végig van egy fém kis furulya, ez se tiszta), Parnassus meg elkezdi keresni Valentinát, de nem találja. Évekig bolyong az imagináriumban, mire rálel Val-ra, aki éppen nagyon boldog a lányával meg a férjével a nagyon modern Londonban. És ezzel vége. Parnassus nem megy oda Valentinához, hanem éli tovább koldusként a halhatatlan hétköznapjait.


A történet tehát kifejezetten zavaros, igazi Gilliam- dolog ez, nem is akar logikus meg kövehtető filmet, merthogy minek. Térjünk át a látványra! Erről vajmi keveset tudok mondani a megnézett film minősége miatt, de a képek meg pár trailer alapján azt mondanám, hogy az teljesen rendben van. Az imagináriumban található világ tényleg varázslatos és mesebeli, a sivatagból hirtelen átléphetsz az északi sarkra, vagy hirtelen egy hegytetőn találhatod magad. Képzeletbeli.


Nade jöjjön a lényeg: a szereplők. Szerintem Gilliamnak kifejezetten jól jött Ledger halála (tudom, durva ilyet mondani), mert átalakíthatta úgy a forgatókönyvet, hogy simán elfért a filmben még három marhanagynevű színész, akik persze örömmel igent mondtak a felkérésre. Az "Imaginárium- Tonyk" marhajól kiegészítik a történetet, sokkal több, komolyabb jelentéssel bír így a film. Heath Ledger zseniálisan játszik, a Parnassus alapján is azt mondom, sokat veszített a halálával a filmipar- zseniális színész volt. A helyettesítők közül mindneképpen Farrel tolja a legjobban, és Law a leggyengébb- ez mondjuk lehet, hogy a szerepek miatt van, Coliné a legkomolyabb rész a filmben. Johnny Depp-pel kapcsolatban meg totálisan elfogult vagyok. Szóval a megszokott módon, a megszokott színvonalon játszik. Plummer alakítása okés volt, Troyer-é és Antoné is, semmi extra. Akit viszont ki kell még emelni, az Lily Cole. Sokan mondták, hogy csak egy különleges, szív alakú arcocska, akire szüksége volt Gilliam-nek, miután Christina Ricci "kiöregedett" ezekből a szerepekből. De Cole hitelesen, profin játszik, teljesen rendben van az alakítása. Szóval rá érdemes továbbra is figyelni.


Lilyből még lesz valaki. Az adottságai mindenestre meg vannak :D

Ez volt tehát a Parnasszusz- kritika, egy fos változat több szakaszban történő megnézése (az utolsó 10 percet munkában láttam...) után: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.