Every 1.3373 seconds...

The bestest album of all time: Joy Division - Unknown Pleasures

Ezt így az elején ki kell jelenteni.

Aki ismer, az tudja róla, hogy számomra Ian Curtis és bandájának zenéje az abszolút non plus ultra, így nyilván elfogult vagyok. De ha valaki otthon van a zenében, az is biztosan elismeri, hogy ez a lemez minimum helyet foglal minden idők legjobb/és legnagyobb hatással bíró/ albumainak 100as listájának első negyedében. Tehát megéri rá időt szánni, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjetek eme remekművel.

Először is a bandáról szólnék pár szót: a JD egy angol rockegyüttes, ami 1976ban alakult, bár akkor még Warsaw néven futottak. Kezdetben punk rockot nyomtak, aztán sikerült egy olyan sajátos hangzást kialakítaniuk, ami bármi közül felismerhető és minden eddigitől különbözik. Sokan a post-punkhoz sorolják őket, szerintem azonban egyáltalán nem azt játszanak. Bár árad a zenéjükből az energia, a szövegeik annyira poetikusak, hogy nem felelnek meg (legalábbis szerintem) a punk egyszerűségének. 1979 júniusában jelent meg debütáló lemezük Unknown Pleasures címmel, amit 1980 a Closer című mű követett. Ez a második album azonban már csak posztumusz műként jelenhetett meg, hisz 1980 májusában, a kéthetesre tervezett amerikai turnéjuk előestéjén, a frontember/agytröszt Curtis öngyilkosságot követett el. (Ezután egyébként a megmaradt tagok new Orderként folytatták...Ugye rémlik a 60 Miles per Hour???)

AZ ALBUM:

A borítóját Peter Saville szerkesztette, és a világon először felfedezett PSR B1919+21es pulzárt ábrázolja. Már ezért megérné birtokolni bakeliten:D

A zene: a teljesen egyedi stílus, általában lassú, de energikus nóták, egymástól elkülönülő hangok (gitár,dob, billentyű - teljesen megszokott hangszerelés, nincs semmi extra ebben a tekintetben), dark hangzás.

A szöveg: Curtis írta a dalszövegeket, ő meg igancsak depresszív alkat volt, ezt lehet hallani. A hideg, a nyomás, a sötétség, az elbukás, az uralom elvesztése állandó témái voltak.

A tracklist: Két részre osztották a mindössze 10 dalt tartalmazó albumot. Az első "oldal" az "Outside" címet kapta, és a Disorder, Day of Lords, Candidate, Insight és a New Dawn Fades című dalokat tartalmazza. Ha lehet az mondani a Joy Division zenéjére, akkor ez az album vidámabb része. A Disorder például kifejezetten partynótának számíthat esetükben. A második "oldalt" nem meglepő módon "Inside" névre keresztelték. Ebben a szekcióban She's Lost Control, Shadowplay, Wilderness, Interzone és az I Remember Nothing című szerzemények kaptak helyet. Hát, ahogy az elnevezés is sugallja, ezek a nóták tényleg belülről szólnak. Lassú, depresszív, de minden pontjában hihetetlenül őszinte. Nekem ez a rész amúgy a kedvencem. Egyik barátnőm éppen ezért csodálja, hogy még élek...:) Beteg a lelkem, de legalább humorral konstatálom.

Többet nem óhajtok írni, hallgassatok bele legalább, és döntsétek el, hogy ti fel tudjátok-e dolgozni a hallottakat. Ha a válaszotok igen, akkor imádni fogjátok. Ha nem, akkor nem leszünk barátok!:D

Itt a playlisthez a link: http://www.youtube.com/watch?v=esqoTaWVdFg&feature=PlayList&p=0DC245602FB8CD4F&playnext_from=PL&playnext=1&index=7

Ez pedig egy kis kedvcsináló:

We were strangers.

We were strangers, for way too long, for way too long,

We were strangers, for way too long.

Violent, violent,

Were strangers.

Get weak all the time, may just pass the time,

Me in my own world, yeah you there beside,

The gaps are enormous, we stare from each side,

We were strangers for way too long.

Violent, more violent, his hand cracks the chair,

Moves on reaction, then slumps in despair,

Trapped in a cage and surrendered too soon,

Me in my own world, the one that you knew,

For way too long.

We were strangers, for way too long.

We were strangers,

We were strangers, for way too long.

For way too long.

Filmözön

A tavaszi szünet nagyban megdobja a filmnézési statisztikámat, így gondoltam írok egy összefoglalót a megkukkantott filmekről, és hogy mennyire nézésgyanúsak a blogszerkesztőtársak és persze a Ti számotokra. :)

Bibliotheque Pascal (2009) 

 rendezte: Hajdu Szabolcs

Mona Paparu magyar nemzetiségű román állampolgár. Megismerkedik a tengerparton kislányának gazdag képzeletű, de kissé együgyű apjával Viorel-lel, akinek álmában kivetülnek a gondolatai. Miután a férfi meghal, Mona egyedül nevelgeti kislányát. Magukat bazári bábszínházazással tartja fenn, míg nem Paparu megkéri, hogy utazzon vele egy külföldi klinikára mert súlyos beteg.

Mona egy jósnőre hagyja a gyermekét és elindul Paparu-val, de hamar kiderül, hogy a férfi lányokkal kereskedik, és bizony Mona-t is eladta. A lány egy különös, irodalmi kávéháznak álcázott bordélyházba kerül, ami a Bibliotheque Pascal. Pascal egy kissé fura, bohóc szerű figura, aki a klienseinek külön téma szerint csoportosítja a kurváit. Mona például először Jead D'Arc-ként tündököl, majd szépen lassan más szerepet is megismer.

Odahaza a jósnő könnyű pénzt akar kovácsolni Mona kislányának apjáéra hajazó képességéből, mert az ő álmai is kivetülnek. Ám az első alkalommal a kislány álmai a londoni kupiig masíroznak, és kiszabadítják az anyját.

Aki aztán hazatér, hogy a lányát megóvja az államigondozásbakerüléstől (szép szó). Hogy az egész kitaláció, vagy Mona valóban különös események részese volt.. És hogy a kislány visszakerül-e az édesanyjához.. Nos ezekre nem válaszolok, nézzétek meg. A magyar filmgyártás egyik szerintem legötletesebb alkotása idén.

A véleményem róla az, hogy abszolút nézős. Meglepő, és fordulatos. Kezdetben nem is gondolná az ember, hogy meddig jut el Mona, és a története, és hogy aztán hova süpped vissza. A teljesen furcsából a happy end felé vezető úton is elkísér a kétség, hogy az egész csak egy fura fantáziaálom volt. Nem tudom leírni rendesen, de valami varázslatos ez a film. Imádtam. 

Harold és Kumar 1-2

Hőseink full idióták. Harold egy koreai-származású aktakukac, míg Kumar egy indiai orvos-dinasztia várományosa, okos, és tehetséges, de akkora füves, mint ide Buda. 

Ők ketten eldöntik egy durva tépés után, hogy éhesek, és nekik a tökéletes kaja kell, bizony, az pedig nem más, mint a White Castle hamburgere. Hát elindulnak, egy fura kéjutazásra, ami tele van őrült füves, baszós, hányós poénokkal, és igazi, jó magyarításokkal. Fergeteges! Igazi road-movie. És a film nem mellőzi Niel Patrick Harris-t sem, aki mint Niel Patrick Harris szerepel. 

A második részben a srácok Amszterdam-ba tartanak, de Kumar füstmentes vízipipáját terrorista-támadás gyanúsnak ítélik és a fiúkat bezárják Guantanamo Bay-be, ahonnan megszöknek, de segítséget kell kérniük valakitől. Ez a valaki pedig az a srác, aki el akarja venni feleségül Kumar szívszerelmét. Így hát ismét útnak indulnak a srácok, megint road-movie, ezúttal egy esküvőt akarnak megakadályozni. Sokkal jobb mint az első rész, ami szintén kurva jó volt, de itt Niel Patrick Harris sokkal többet szerepel, és a srácok is őrültebb szitukba kerülnek mint azelőtt. 

IMÁDOM. IMÁDOM!!

Czukor-show

rendezte: Dömötör Tamás

A port.hu-ról: 

Egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és "sleppje". A téma: "Ma rendbe hozom a családomat". 

A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet.

A film két drámát mutat be egyszerre. Egy szerelmi háromszög szomorú történetét Füst Milán: Boldogtalanok című színműve alapján, illetve a "dráma drámáját", hogy egy családi tragédia hogyan válik árucikké és médiaeseménnyé, ha a kényelmetlen "utó- és mellékhatásoktól" megszabadítják a befogadót. Ehhez érkezik egy nyugat-európai befektető, hiszen a kelet-európai médiapiac csábos befektetés, gazdaságilag mindenképpen. Más meg úgysem számít.

Ennek a filmnek nem mernék magamtól sztorileírást írni, ezért linkeltem a Port.hu-n talált, egészen találó kis összefoglalót. 

Dömötör Tamás filmje igazából olyan amilyenek a kibeszélőműsorok. Hasonló érzést is ad. Ilyen műsor-a-műsorban. Nem ad feloldozást, és nem is old meg semmit, kritikának kevés, ellenben szórakoztat. Mert az ilyen Maunika-só is ilyen. Elmondják a befejező monológot, és hazamegy mindenki, és boldog. Másnap már más probléma kerül előtérbe, és kész ennyi, ilyen a Világ. Ennek ellenére marhára feszült lesz a röhögtető stand-up-olás után. Egyszerűen már várod, hogy ki lesz halott, kinél lesz a pisztoly. A baljós nevű Bay Nóra, vagy Mónika? Vagy talán Imre Béla? Ki lesz az, akinek túl sok lesz a Show? 

Egy valaki nem tetszett benne, és kövezzetek meg, de Czukor Milán. Miért? Mert semminek sem a paródiája, nem képernyőre való a megjelenése, és egy ilyen filmbe elvártam volna egy minimum Balázs jellegű kikent ficsúrt, aki a végén kiszarja a spanyol viaszt, hogy ez beteges, hagyják abba, de aztán mégis megerőlteti magát. De nem. Czukor Milán nekem nem jött be. Nem adta úgy az ívet, ahogy pl. Balázs adná. Kevés volt cukkolni, művi volt, akárminek is szánták. 

De mondom, ez nem veszi el a filmtől azt a nagyon nagy erősségét, hogy megfogja a nézőt, és gyomronvágja az igazsággal. Árpa Attila angolja is kiverte a biztosítékot, de ő élethűen adta a hülye öntelt médiamogul-várományost. Jó film volt na! És bőven nézős kategória bárkinek, aki ismerős a kibeszélő-sós-témában. :)

Hogy neveld a sárkányodat

Idén az első animációs film amit a Dreamworks-től láttam, és hát az abszolút befutó. 

Hablaty viking legény, de elég szerencsétlen. Még nem ölt sárkányt. Anélkül meg nem viking-a-viking.

Egyik nap a hatalmas csata hevébe, különös hálóvetőjével elejt egy mítikus Éj-fúriát, de megölni nem tudja. Innentől kezdve kitalálható, hogy Hablaty és Fogatlan összebarátkoznak, ezt a falu megtudja, és Fogatlan arra használják fel, hogy eljussanak a sárkányok fészkéhez, ahol epikus küzdelemben legyőzik az óriás sárkányt, ami a többi sárkányt uszította az embereket ellen, és az élelmükért. Fogatlan és Hablaty ráébresztik a falut arra, hogy a sárkányok nem rosszak, és nem is gonoszak, csak meg voltak béklyózva az óriási sárkány által. De hőseink persze megölik, Hablaty lábának árán is. Innentől új éra következik a falu történetében, ugyanis innentől kezdve ők lesznek azok a vikingek akik sárkányokon lovagolnak..

Hogy miért szeretjük? Mert Gerard Butler volt Hablaty faterjának a szinkronja. Hoppá! Azon túl pedig Fogatlan miatt.

HÁT NEM ÉÉÉÉDI? Olyan mint egy macska egyébként.

A trailer:

Alice kasztrált-Burtonországban

Az Alice Csodaországban az egyik kedvenc mesém. Igen, a Disney-verzióról beszélek. Baromira tetszik eleve a történet, meg azok a lények amik benne vannak, a színek, a dalok, az egész. És elképzeltem, hogy mindez Tim Burton kezébe kerül, és 3D is lesz, hát folyt a nyálam. Nagyon nagyon örültem Helena Bonham Carternek, Anne Hathaway nem izgatott fel túlságosan, viszont attól féltem, hogy Johnny Depp-ről fog szólni az egész és elsilányul majd a történet többi része. Aztán jöttek az első fotók és tetszett, mint az állat, m k.jól néztek ki rajta a szereplők. Alice-t egy elég halovány színésznő alakítja, de arra gondoltam, hogy ebben a sztoriban soha nem Alice volt a lényeg... És épp ez az, amit a készítők máshogy gondoltak.



Ez a film szinte egy az egyben a Narnia krónikái történetet hozta, csak a főszereplőnek nem voltak testvérei. Ez nagy hiba. Alice az eredeti mesében szinte csak egy statiszta, arra van ott, hogy minket helyettesítsen, feltegye a mi kérdéseinket a furábbnál furább lényeknek és hogy kóvályogjon Csodaországban. Itt pedig valamiféle Megváltó, akit a próféciák alapján vártak Csodaország lakói, hogy megtörje a nagyfejű Vörös Királynő uralkodását, hatalomra segítse a Fehér Királynőt és újra béke és boldogság legyen ebben a varázsvilágban. Ezért itt a lánynak központi szerepe van, az ő problémái többször is felmerülnek ("Ki is vagyok én valójában?" óóó ugyanmár, Tim...), szóval ő a lényeg. A mesés lények mellékesek...

A látvány, gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, zseniális. Szerintem gyönyörűek a színek, a helyszínek, szép lett a Fehér Nyúl és Csodaország többi lakója is. Épp ezért szerettem volna sokkal többet látni BELŐLÜK, és nem egy depressziós, sápatag lányból. Pont amiatt nem tudtam sokáig megfogalmazni a baját ennek a filmnek, mert a baromi erős látvány elnyomta a baromi halvány történetet. Annyi humor volt eredetileg ebben a sztoriban (ahogy a Kék Hernyó szívatja Alice-t a varázsgombán ülve), tanulságos történetek (pl.: Rozmár és az Ácsmester) és képtelenebbnél képtelenebb helyzetek. De itt a forgatókönyv teljesen élettelen, és méltatlan ehhez a nagyszerű meséhez, kiherélték az egészet, mikor ebben aztán volt potenciál. Én -mint szerintem sokan mások- arra számítottam, hogy itt majd elszabadul a nagy Burton-pokol és mi is fejre állva távozhatunk majd a moziból a katarzistól. Mert bár nem vagyok egy nagy rajongója a rendezőnek, azt be kell ismernem, hogy eredetiségből sosem volt hiány a filmjeiben. Úgy látszik a Disney keze vezette az ő kezét is, hogy mindenképp gyerek-kompatibilis legyen a film.



Johnny Depp hozza a tőle megszokott profi szintet. Nem szar, de semmi extra, semmi megfogó nincs a játékában, valószínűleg ebben az is szerepet játszott, hogy sok üresjárata van a filmben, sokszor nem egészen világos, hogy mit miért csinált, az "örömcsörgésről" meg ne is beszéljünk... (nem lövöm le, mert elvileg ez egy POÉN, dehát legefeljebb egy nagyon durva WTF érzést válthat ki). Mia Wasikowska, aki Alice-t alakította nekem nem jött be, ugyanolyan volt pánikban meg örömben, semmi spiritusz nem volt benne, amire szerintem szükség lenne ahhoz, hogy az ember lánya túléljen egy ilyen kalandot. Anne Hathaway, mint Fehér Királynő, idegesítő volt, nyilván a szerepe szerint kellett olyan manírosnak lennie, affektálnia meg tartani a kezeit mint valami finomkodó ál-úrihölgynek. Az egyetlen pozitívum színészileg Helena Bonham Carter volt, aki nagyon jó volt az őrült, hisztis, "üüüüüsssétekleafajét" Vörös Királynő szerepben. Azt hiszem a leírtak alapján nem csoda, ha azt mondom, őt szerettem egyedül a filmben, ami abból a szempontból elég gáz, hogy nyilván nem a negatív főhőst szándékozták megtenni a film egyetlen szerethető pontjának.


Egyszerűen a legfontosabb dolog, ennek a sztorinak a képtelensége nem érezhető. Nem érzi az ember, hogy itt minden hülyeség. Nem az, hogy varázsország és elfogadjuk, hogy varázslények vannak benne, hanem itt minden tök elmebeteg kéne hogy legyen. Hülye figurák beszélnek értelmetlen baromságokról, egy hablaty az egész, amelynek mélyére ásva az ember különös gyönyörűséget találhat abban, ha megleli az értelmet... Ez lenne a lényege az Alice Csodaországbannak.


Nagy csalódás, hogy Burton hagyta, hogy ez legyen ebből a meséből, és azok, akik nem ismerik az eredetit, csak legyintsenek, hogy "áhh.. hány ilyet láttam már".