2009. december 24., csütörtök

X-MAS

Have a sparkly Christmas

&

a vamptastic New Year!!!


glitter graphic


(A kép magyarázata: 17fok van kint és ragyogó napsütés. Tőlem ma csak ennyire futja, bocsi!:D )


Luv ya all!

2009. december 22., kedd

LIFE - ライフ

Úgy kezdek bele ebbe a rövid sorozatismertetőbe, hogy szinte biztosra veszem, hogy a blogtársaim nem fogják tudni megnézni ezt a japán dorama, vagy hát mondjuk szappanopera jellegű rövid szösszenetet, mert hát elég elrettentő tud lenni a beszerzés hiánya, a japán nyelv, nu, és persze a tény, hogy néha a japán színészek képtelenek alakítani.
Nehéz átlépni ezeken a tényeken, de szóljon a sorozat javára, hogy nagyon rövidke, mindössze 11 rész, ami teljesen szokásos formátum ebben a témában. Az epizódok nagyjából 35-40 percesek, és kb. három reklámblokk szakítja őket félbe, hogy bemondják, hogy a Docomo csoport szponzorálta. LOL.

Mindenek előtt itt egy videó, amit megnézve jól vázolódik a szituáció, amibe a főhősünk Ayumu belecsöppen.


Ayumu (Kitano Kii) teljesen normális tinédzser, akinek leghőbb vágya, hogy legjobb barátnőjével egy iskolába mehessenek. Ennek érdekében együtt tanulnak naphosszat, s bár Ayumu nem az eszesebb fajtából való, mégis megpróbálkozik a nehéz felvételivel. Az eredményhirdetés napján ő, és a LÖBje összevesznek, hiszen a barátnője (ha jól emlékszem Shii-chan) sajnos nem jut be az áhítótt jó nevű iskolába. Ayumu pár ponttal ér el többet, de hazudik a lánynak, így az azt hiszi Ayumu rosszabbul teljesített nála. Emiatt haragszik meg rá Shii-chan, ez természetesen kudarcélményét is megsokszorozza. Összeveszik Ayumu-val, és öngyilkossággal próbálkozik.
A lány túléli a zuhanást, de soha többé nem áll szóba főhősünkkel, aki magányosan, és bezárt szívvel érkezik új iskolájába, ahol senkit sem ismer.
Már első nap felfigyelhetünk a tipikus picsának beállított (valójában rögtön jól gondoljuk róla) Manami-ra (Fukuda Saki), aki rögtön haverkodni kezd Ayumu-val. Tipikus rinyapina, akinek megvan a maga kis sleppje, és ha valami neki nem tetszik, akkor eléri, hogy az a dolog megváltozzon. Manami-nak van egy pasija is, a totális elnyomásban éló, kőgazdag, totálisan perverzen zakkant Sako-kun, aki nem szerelmes Manami-ba, de az apja miatt kénytelen mégis eljátszani a hősszerelmest, noha kedvenc hobbija az erőszakolás, állatgyilkolászás, és ezeknek fényképen történő megörökítése.
Egyik nap Sako-kun (Hosoda Yoshihiko) (ha jól emlékszem) összeveszik Manami-val, aki ekkor öngyilkosságot kísérel meg, de Ayumu megmenti. Hogy kiderítse mi történt kettejük között, és segítsen Manami-nak, Ayumu elmegy Sako-kunhoz, aki hát valszeg megerőszakolja, és csinál róla pár szép kis aktot, és megfenyegeti, hogy ha beszélni merészel, akkor az egész iskolában közzé teszi a fotókat.
Az egyik fontos mellékszálban ismerjük meg Hiro-t, aki Manami-ék bandájában volt. Mivel az egyik magazinban modellkedett a lány, Manami féltékeny lesz a sikerére, és elkezdi kiutálni. Megalázza a lányt ahol csak lehet. Hiro Ayumu-hoz fordul segítségért de a lány, nem akar maga is kitaszított lenni, így nem felel a segélykérésre.
És most visszatérünk Sako-kun és Ayumu erőszakos légyottjára, mert hogy Hiro bosszút akar állni Ayumu-n és felveszi, ahogy bemegy a sráchoz. Ez aztán eljut Manami-hoz, és nem hogy sajnálnák szegényt Ayumu-t, nem. Ő lesz az áldozata a hosszú epizódokig tartó szekálásnak, ami nem merül ki puszta ignorálásban, hanem testi bántalmazásig fajulnak. (Tűt akarnak etetni vele, kidobják a padját az ablakon, összeverik a WC--ben.) Ayumu aztán barátokra lel nagynehezen, de őket is hamar beszippantja az 'ijime' (iskolai bántalmazás).
A tanári testület meg úgy reagál az eseményekre, hogy inkább szemet hunynak minden felett, pedig egyértelmű a probléma. Az meg bonyolítja a helyzetet, hogy Manami apja az iskola patrónusa, így sok beleszólása van a dolgokba. Meg is teszi kicsi manipulatív lánykája kedvéért.
Van persze olyan tanár aki segíteni szeretne, de a fentebbi okokból kifolyólag elhagyja az iskolát a sorozat vége felé, hiszen őt is kiközösíti a tanári kar, közöttük Toda-sensei, aki szerelmi kapcsolata miatt Sako-kunnal még Manami és Sako céltáblája is lesz. Őt is megzsarolja a két érzéketlen diák.
A végére már annyira eldurvul a helyzet, hogy Ayumu kénytelen bevallani otthon, hogy mik történnek vele az iskolában. Az anyja rögtön be is megy, hogy megbeszélje az eseményeket a tanárokkal, de heves ellenállásba ütközik. Szerintük Ő a hibás Ayumu viselkedéséért, mert mindenki azt hiszi Ő bántalmazza Manát. (Manami.) Aztán Toda végül enged, és elárulja, hogy végig tudott a bántalmazásokról, illetve hogy ki a valódi tettes.
Eközben Sako-kun megpróbálja megölni az apját mivel az megtalálja a fényképgyűjteményét őrült tetteiről, és jól összeveri. Ez a válaszreakció. A fiú később megpróbálja megölni Manami-t, akit addigra már kiközösítenek a többiek. A vadász lesz az üldözött. Egykori barátnői is ellene fordulnak, és bántalmazzák. Ayumu azonban nem áll be közéjük.
Példát akar statuálni azzal, hogy nem áll bosszút a kegyetlen Manami-n. Innentől fogva Manami lesz a bántalmazások foglya, Ayumu pedig újdonsült barátaival indul meg a rögös úton az érettségi felé...


VÉLEMÉNY:
Nos, én totálisan imádtam a LIFE-ot. Egyébként egy tipikus anti-hősnek is vannak érzései típusú befejezést kaptunk, viszont maga az egész pörgős, és érdekes volt. Sokszor eltúlzott színészi játék feketítette be az összképet, de a Sako-kun-t alakító színésszel nem futnék össze egy sötét sikátorban, olyan fejeket tud vágni. Élethűen adja a meghasadt elméjű őrültet.


A zene marha jó volt. A videó alatt is az OST egyik számát hallhatjátok, ez volt az intró mindig.
Összefoglalva abszolút nézhető, bár némi idealista eszmefuttatás megzavarhatja a realitásérzékét az embernek, de a japánok már csak szeretnek okítani, meg erkölcsi dolgokról rizsázni, de mindenképpen székhezszögezően izgalmas kis sorozat ez. Aki bírja az ilyen pszichológiai jellegű drámákat, és nem riad vissza a keleti népek társadalmi furcsaságaitól, annak abszolút nézős.

2009. december 21., hétfő

Monkey B-Day

Ma lett 25 éves kedvenc vámpírmajmom, Jackson Rathbone, a "Legnevetségesebb Parókát Kaptam"- díj idei győztese. Szegénykém. Egyébként meg ő A Jasper a Twilightban, meg A Jackson a 100 Monkeys nevű kaliforniai zenekarban, meg most erre az évre éppen kigyúrta magát a The Last Airbender című film kedvéért, amiben állatszőrmébe bújt déli sarki harcosfélét játszik, és alap, hogy megmenti a világot (a film egyébként jövő nyáron jön majd ki, és az az M. Night Shyamalan rendezte, aki a Hatodik érzékért vagy a Jelekért is felelős). Tehát fújjuk el Jacksonnal együtt a gyertyákat, és kívánjunk. Őt. Ide. Vagy ahová éppen gondoljuk, és nézzünk meg pár képet róla.



Itt a paróka, meg az idióta NM-os beállítás, hogy akkor most ő a gonosz meg a vérengző vadállat. Mindegy, szelidítenéém :D



Itt éppen a padkán ül, és várja, hogy valaki felvegye, és elstoppoltassa Forksba. Megyek, aztán térítem elfelé, a koliba viszem. A befagyott ablakon keresztül nem tud majd menekülni. Háhá.




Azonnal elmosolyodik, amint leveheti a szőke parókát. És akkor ilyen. Gyönyörű. Szép.



Vagy amikor éppen nagyon zenész.



És akkor a végére: Jackson Rathbone- egy igazán jófej, meg laza meg vicces ember, aki egyébként zenél. És előfordul, hogy színészkedik is. Happy B-Day, Jacks!!

2009. december 19., szombat

Mellékletek

Van, amikor nézek valami filmet vagy sorozatot, és elég sokszor nem a főszereplő hímre gerjedek, hanem egy mellékesre. Összegyűjtöttem egy pár arcot, akik csomó ideig megmaradtak, de néhány esetben komoly utánajárást igényelt egyáltalán a nevüket megtudni.

Hát gondolom őt azért nem kell bemutatni, a Veronica Mars elveszett lelke, a gazdag Logan Echolls, azaz Jason Dohring. Szerintem ha csak jönne szembe az utcán, észre sem venném, de ahogy Veronicával összejöttek, hát az nekem marhára tetszett. Biztos az is benne van, hogy szegény milyen magányos (a sorozatban), meg igazából nagyon jógyerek meg milyen szomorú volt az anyukája miatt, meg minden ami kell. Szóval LÁV. Ja, a kép nálam készült, a kert végében tartom, a faházban. Keveset eszik, de nagyon szereti az ananászt, azért bármire képes :D :D


Na nézzük, ki ez itt! Ó, hát persze, hogy Eric Szmanda, aki szintén a mainstreamhez tartozik, tekintve, hogy a CSI nézői Gil Grissom keze alatt láthatták már dolgozni, mint Greg Sanders. Ericnek annyira egy édesbédes aranyos kölyökkutya feje van, hogy reggelig vakargatnám a füle tövét. Szép magas srác (1.83), szereti Mansont, de szerintem a szőke melírokat a hajában át kéne gondolni, mert az nem menő. Tetesd ki a hajadból a szőkét, Eric! Amúgy szingli, amikor már lesz jól fizető állásom, amiből finanszírozhatom a repjegyet, meglátogatom. Felfekszek elé a boncasztalra vagy valami (tudom, ő nem boncol, de akkor majd elemezheti a gyomortartalmam vagy ilyesmi)(nem, nem tervezem, hogy lehányom amúgy).


A következő versenyzőnk Charlie Hofheimer, akit annak idején a Szív hídjai c. filmben láttam, a Meryl Streep által alakított zenetanárnő csellista fiaként. Nem is tudom, hogy mi tetszett meg először benne, a cselló, vagy az orrcimpája. Annyira érzéki feje volt akkor, mostmár szegény eléggé elvirágzott, kopaszodik is, fel tűnik néha-néha nyomozós sorozatokban, de nem lett szupersztár. Csúnya képet nem mutatok, úgy akarok rá emlékezni, ahogy kb. először megláttam.


Aztán van itt még egy olyan, hogy Kyle Gallner. Őt ma hosszú idő után láttam A Főnök c. sorozatban, ahol nagyon kétségbeesett, kisírt szemű meleg tinifiút játszott és az én érzelmeim megint fellángoltak. Elég közel áll hozzánk korban, mert '86-os, ami teljesen jó, viszont elég pirinyó, mert csak 173 cm, de elnézem neki. Ennek a fiúnak is olyan nemtom, sejtelmes feje van, hogy mindenféle csúnyaságokat művelnék vele, amit itt most le sem írok, mert ez nem az a blog. Volt a Smallville-ben is. Jaj, nem is tudom milyen képet tegyek ki, a fotók nem igazán adják vissza a srác külsejének esszenciáját, dehát sajnos nemtom 3d-ben beilleszteni :( Amúgy csak én látom úgy, vagy Kyle és Charlie Hofheimer fején tényleg van valami nagyon hasonló? Az orruk? Szeretem a fura orrokat.


És itt a bónusz, őt mondhatjuk szerintem a legsikeresebbnek a felsoroltak közül: Jason Segel! :D Nem vagyok egy ultra HIMYM fan, de ez a pasas egyszerűen... Hát zabálnám! Egy hatalmas nagy (193 cm) állat, olyan macika fejjel, hogy ki ne menne hozzá szívesen? Szereti diznilendet meg a regit és még ő is egyedülálló!! Amúgy tud zongorázni. Majd ha látom, megkérem, hogy írja meg a blogunk himnuszát, valami olyan stílusban, mint a vámpír musical a Forgetting Sarah Marshallban (vámpírok, már megint, naná).



Na, nekem ők jutottak eszembe elsőnek, de tuti, hogy most kihagytam valakit, de majd máskor folytatom. Nektek kik vannak? Csemegézzünk! Amúgy most vettem észre, hogy talán magasság fetisiszta is vagyok? Nem értem miért írtam ki a magasságukat. Vagyis de, mert imádom azt, ami NAGY.

2009. december 18., péntek

Hello world I'm your wildest girl

Elérkezett az a pillanat, amire rajtam kívül már nagyon sokan vártak: Kijött (mégha csak 50 másodpercben is) a The Runaways teaser trailere!

És hogy ez mit is takar? Hát, reményeim szerint ezt sikerül majd összefoglalnom a következő mondatokban.
Tehát a The Runaways egy a '70es évek végén működő, amerikai csaj rockbanda, tagjai között Joan Jettel. Bevallom őszintén, én róluk korábban nem halottam, csak Jettet, illetve a zenéjét ismertem (mint utóbb kiderült, köztük sok egykori Runaways dalt is, csak nálam azok is simán Joan Jett neve alatt futottak). De ez lényegtelen. Az énekesük, Cherry Currie, kiadott egy önéletrajzi könyvet Neon Angels címmel, ami alapján aztán egy forgatókönyv készült, amiből idén nyáron filmet forgattak. Ennek a filmnek a két főszereplője Dakota Fanning és Kristen Stewart. Most már érthető gondolom, miért írok erről...
A forgatókönyvet volt szerencsén úgy két hete olvasni. Szerintem rendeben van. Sok zene, sok csaj, sok-sok hiszti. A leírtak alapján néhány ötletes húzással...
Mielőtt rátérnék magára a trailerre, megemlíteném, hogy a rendező hölgy az elsőfilmes Floria Sigismondi, akinek munkásságát két Marilyn Manson klippel lehet gyoran a youtube segítségével csekkolni ( http://www.youtube.com/watch?v=d1EZeQ5Jmj0 illetve http://www.youtube.com/watch?v=2AmM2FAaxb8). Merész.

És akkor a trailer:


Hmmm...Dakota Fanningről nem merek nagyon írni. 15 éves... De basszus, láttátok azt a fűzőt??? Ahhoz képes, hogy milyen jelenetei lesznek (Kristennel közösen) a filmben, ez még semmi nem volt...

Kristen. Ebben az 50 másodperceben volt gyilkos bitchface, székdobálás, ajakharapdálás, gitár-ének-dakotásimi, fürdőkádbamerülés (kstewdevotee: 'You CAN sorta see her nibbly things!!!')... Hát igen. Inkább abbahagyom. The Stew owns me.

Még annyi, hogy Sundance-en lesz premier, március 19-től pedig már a mozikban lesz látható a film. És igen, maguk a színészek zenélnek és énekelnek a filmben. Enjoy!

2009. december 16., szerda

TayTay @ SNL

A Twilight a Saturday Night Live-ot is elérte: a múlt héten Taylor Lautner, aka Jacob hostolta a bő egy órás adást. Nem alakított nagyot, nem is vártuk (Taylor Swift nyitócucca sokkal jobban bejött), de azért akadtak vicces pillanatok, és ami a lényeg: a parókái (akár szőke és rövid, akár barna, göndör és hosszú) fényévekkel jobbak voltak, mint a Twilightban, vagy a NM-ban. Nehogy már ne legyen elég pénz, srácok. Node. Álljon itt az este legnagyobb jelenete: Taylor Lautner as Team Edward :D

(p.s.:Egy kérdés maradt: vajh elvállalja-e valaha is a szereplést Kstew vagy Rob? A válaszom egyelőre egyértelmű nem, de sok víz lefolyik még...)




Jobb minőségben, de embed nélkül itt: http://www.youtube.com/watch?v=5F5KJq0G2jo

The Blind Side

Szeretem a sportot, szeretem a filmeket, de a sportról szóló filmek sosem tudtak megfogni...(Bár, szerintem az a ritkább eset, ha valakit megfognak.) Ezért sem gondoltam azt, hogy a The blind side-ot valaha is meg fogom nézni. De aztán megtettem, mert...hát igen, Sandra Bullock miatt. Vagyis konkrétan azért, mert Golden Globera is jelölték ezért a szerepért. (A másik jelölést ugye a The proposalért kapta, de azt már láttam)
Hát, Sandra mellett nincs szerintem más név a filmmel kapcsolatban, akit ismerhetnénk, így a crewról nem is írok.

Sztori: Igaz történeten alapszik, tehát úgy kell nézni. Van egy középiskolás 2 méter magas, több mint 150 kilós néger srác Michael, akinek apja meghalt, anyja drogos. A memphisi gettóban él, mígnem valahogy sikerül bejutnia valami neves egyházi iskolába, annak ellenére, hogy nem egy észkombájn, de jó sportoló. Ebbe a suliba jár a Touhy család két gyereke is, akik ismerik Mikeot. A Touhy családról azt kell tudni, hogy valami hihetetlenül gazdagok, így megtehetik azt, hogy magukhoz veszik ezt a nagydarab srácot. Aki tényleg nagyon hálás nekik, szorgalmasan tanul és edz is, hisz nagyon ügyes focistáról van szó (amerikai fajta).
Anélkül, hogy lelőném az igen kiszámítható végkifejletet, ennyi lenne a történet.

Azt el kell mondani, hogy annak ellenére, hogy igaz történetről van szó, nagyon kiszámítható a film.(Nem tudom persze mennyit változtattak az eredeti könyvön a forgatókönyv miatt.) És itt nem arra gondolok, hogy mindenki tudja előre, mi lesz a film legvége, hanem arra, hogy elkezdődik a jelenet, és azt is tudod, hogy mire megy ki. Teljes mértékben sablonokból épül fel minden történés. A rendezés visszafogott (talán ez a legjobb szó rá), nem láthatunk extraszuper felvételeket, képi megoldásokat. Van ugyan pár poén, de semmi váratlan. Lassan, nagyon lassan haladunk előre a történetben. Éppen ezért teljes mértékben megértem azt, aki azt mondja erre a filmre, hogy neki bizony nem tetszett, unalmas volt. Én mégsem értek velük egyet. Számomra ez a film valamilyen szinten az év legjei közt van. Megindokolni nem tudnám miért (vagyis tudnék okokat felsorolni, de igazából egyik sem állná meg a helyét). Egyszerűen hatalmába kerített az az érzés, amit ez a film (legalábbis szerintem) hivatott volt közölni. Volt pillanat, amikor meghatódtam, volt mikor hangosan felröhögtem és volt mikor egyszerűen csak arra vártam, hogy történjen már valami. Mégis, mosolyogva, egy feel good érzéssel néztem a film végi stáblistát. Hogy mi segített eljutni erre a szintre? Hát, Ms. Bullocknak mindenképpen köze volt hozzá, és Quinton Aaron kutya szemei is segítettek. Mellettük még kiemelném Carter Burwellt, aki a zenéjével ismét bizonyított. (Ilyenek scoreja fűződik a nevéhez: Burn after reading, A knight's tale, No country for old men vagy a The wild things are.)
Semmi extra prédikáció, erkölcsi tanulság nincs. Vagyis nem több annál, ami kell. Nem nyújt semmi pluszt a film, sőt mondhatnám több ponton kevesebbet is, mint más azonos műfajú film, de engem minden hibája ellenére kilóra megvett.

Nézzétek meg! Nem ígérem, hogy tetszeni fog, de legalább lesz kivel vitatkoznom.:)




Van olyan, aki komolyan tudja EZT venni???

Kihirdetésre kerültek az idei év Prezzie nyertesei. Hogy mi a f@sz is ez? Van ugye az amerikai blogger és önjelölt celeb Perez Hilton, aki a blogján ilyen mindenféle breaking celebhírekkel foglalkozik (értsd: összelopkodja más oldalak híreit - ezt is jelentős, néha több napos késéssel - és azt hiszi, hogy jópofa, általában pár mondatos megjegyzéseket fűz hozzá) és ezért a mindenféle rendezvények szervezői azt hiszik, hogy meg kell őt hívniük mindenhová, mert még KÖNYVET IS ÍRT!!! Na, szóval van ő, és ő osztja ki ezeket a igen elmésen saját magáról elnevezett Prezzieket. Van pár nagyon okos kategóriája: biggest famewhore vagy biggest douche bag(ezeket nem értem, miért nem ő nyerte), hottest mess, fiercest cougar, etc. Aztán van egy kategória, amit Kristen 'nyert' meg: worts dressed...Jó, nyilván ő sem tetszhet mindenkinek.

Perez kommentje ehhez a képhez:
"Is this any surprise? K-Stew consistently looks like she just rolled out of bed. And not in a sexy, tousled-hair kind of way!"

Hmm...Look who's talking!

Yumm...ezek a lábak...

Értem én, hogy buzee, de azért könyörgöm...

Mi ez a sárga cucc a fején (meg sárga kesztyű???)? I don't get it...

A szomszédasszonyom is így öltözködne, ha lenne rá pénze. Szoktuk is rá mondani, hogy mind hülye, aki nem normális...


Ennyi lenne. Köszönöm a figyelmet!

2009. december 15., kedd

Itt az új, harmadik évados Chuck- plakát.

De hol van Casey??

Bajleves

Amihez Tövisházi Ambrus hozzányúl, az arannyá válik. Így volt ez az Amorf Ördögök idején, Péterfy Borival kapcsolatban, és így van ez az Erik Sumoval is. Utóbbi a személyes nagy kedvencem a trióból (oké, Bori is ott van azért, na).
Már az első lemez, a 2005-ös My Rocky Mountain is nagyon bejött, igazán pedig a 2007-es Szigeten zuhantam beléjük, mikor először hallottam élőben, mit művel az Erik Sumo Band Harcsa Verával és Kiss Erzsivel kiegészülve (akkor történt meg a Krsa- féle Summertime-os dolog is :). Mindannyiukat külön- külön is szerettem, együtt pedig.. katarzis! :)

Aztán végre csináltak egy új lemezt, a 2009-ben megjelent Trouble Soup-ot, amiről pár számot már eddig is hallhattunk így koncertileg. Szóval Trouble Soup. Szuperlatívuszok ismét: a zenekar (és főleg Ambrus) kreativitása nem ismer határokat sem dalszövegek, sem hangszerelés, sem egyéni megoldások terén. Remek kis album lett ez, a Disco In My Head-et nyomta az MR2 is, szóval azt nem mutatom be, de itt van egy jófajta Kiss Erzsis zene, a Secon (kivételesen nem csupán blablául, hanem franciaszerűen is énekel :) :



Aztán pedig jöjjön a legújabb, harmadik kislemez: Show Me The Light (Harcsa Vera énekelget):
Erik Sumo Band - Show Me The Light by eriksumo

Te bevállalnád?

Erre már én se tudok mit...

2009. december 13., vasárnap

Should have ended...

Biztos vagyok benne, hogy csokis látta már, én mostanában visszafogottan neteztem (lassan a tanulás a kockaság rovására megy...), de ezt meg kell osztanom veletek :D Enjoy!



Még több viccesség itt: www.howitshouldhaveended.com

Lobogjon az Árkád Tűz!

Jöjjön egy nem twi-bejegyzés, meg rég nem írtam már, szóval zene következik, még hozzá nagyon jó.

Ők pedig az Arcade Fire, kanadai indie-rock- szerű zenekar, de annál sokkal több. 2003-ban egy házaspár, Régime és Win Butler alakították Montreálban. Egyébként összesen heten vannak, mint a gonoszok, köztük Win unokatesója, William is a zenekarban nyomja. Mindenki szuper zenész, hangban Win a tuti, Régime koncerten nem az igazi, de megbocsájtom neki.



A zenéjük nehezen megfogható, olyan igazi Arcade Fire-ös, katartikus, belemerülős, jósokféle hangszerrel. Az alapokon kívül van itt zongora, hegedű, tangóharmónika, xilofon, kürt, hárfa és nyenyere is. Nagynagy hangszeres kavalkád, ami nagynagy zenei kavalkádot eredményez.

Az Arcade Fire-nek eddig két nagylemeze jelent meg, a 2004-es Funeral és a 2007-es Neon Bible. Az albumcímek árulkodóak, a Funeral egy borongósabb lemez, hagyományos hangszereléssel, aztán a Neon Bible-höz már merészebben nyúltak: tekerőlant, templomi orgona, és egy teljes szinfonikus zenekar (utóbbit Budapesten játszották- játsszatták fel) is szerepel az albumon. Mindkét lemez Grammy jelölésig vitte, a srácok pedig turnéra indultak- 19 országban jártak.



Az új lemezt 2010-re ígérik, turnéval-mindennel. Őszintén remélem, hogy ezúttal majd Bécsnél keletebbre is elmerészkednek, ha nem is egy önálló koncert, de legalább egy Szigetes performansz erejéig. Ha jönnek, én tuti ott leszek.

Jöjjenek a videók:
Ez az első kislemezük: Neighbourhood #1 (Tunnels)



Ez a második nagylemezről szól: Intervention, és a személyes kedvencem, a Black Mirror:


És ezért akarok koncertre menni (az embed az fail, szóval link, és tényleg kattintsatok rá, mert fasza):

www.youtube.com/watch?v=ejZ0on9Qeps

És és Willt meg ugye. Jó magas. (akkor is, ha ott a hites neje)

Bakivadászat twilightereknek!

Nos, nekem is tanulni kéne, mint minden rendes gyereknek vizsgaidőszakban, de a blog kiált egy új bejegyzésért, a lányok meg biztos szívesen olvasnának már valami Twi-t, úgyhogy bemásolom ide, hogy milyen bakikat találtak a vájtfülűek az Alkonyatban. Én ugyan nem láttam a filmet, de Ti jelezzetek, hogy "igen, én is észrevettem már ezer éve" vagy "nem, ezt így akarták csinálni amúgy is" esetleg "ki nem szarja le a bakikat EDWAAARD hööörrrrszürcsszlötyszlöty"!




1. Az egész film során jól látható a közeliknél, hogy a vámpírok kontaktlencsét viselnek. Nosferatuéknak még enélkül is ment a félelmetes kinézet. (ez mien gáz észrevétel már :D mondom én hogy ez az újság egyre gagyibb)

2. Amikor Edward hazaviszi Bellát, megállnak a rendőrségnél, és azon gondolkoznak, mi történik odabent, pedig Edward a gondolatolvasó képességével simán rájöhetne mindenre. Az író megfeledkezik saját teremtményeinek adottságairól..

3. A garázs jelenetnél Edward kétszer csukja be a csomagtartót. Rozoga járgány, biztos elsőre nem sikerült.

4. Amikor Edward zongorán játszik Bellának, a nap sugarai rásütnek a kezére, de ez egyáltalán nem látszik számára kellemetlennek. A szerelem a fájdalom ellen is gyógyír?

5. Bella és Jacob először mennek a rozoga járgánnyal - ekkor az autó ablakában jól látható a stáb, amint egy fehér vászon előtt dolgoznak. De legalább mindenki tudja igazolni, hogy aznap megjelent a forgatáson.

6. Edward autóján oregoni rendszám van, pedig washingtoninak kéne lennie. Attól, hogy vámpír, rá is vonatkoznak a közlekedési szabályok.

7. A vendéglős jelenetben Bella zöld salátája a vágások közt mindig más állapotban van, pedig néha a filmidő szerint nem is nyúlhatna bele. Nem túrkálni kéne a tányérban, hanem enni belőle!

8. A biológiaórán az Edward mögött látható tömött bagoly folyton helyet változtat a vágások között. Vajon mégis életben van?

Komoly, mi? És ez az ország egyik legnagyobb filmes magazinjában jelent meg. A bakik utáni kis megjegyzések legalább annyira jók és ütősek, mintha maga Horatio Caine hadnagy mondta volna őket a CSI:Miami-ból.

2009. december 9., szerda

StripperStew @ the Rileys

Rég írtam már Stew-related bejegyzést, illetve az utóbbi napokban szerzőtársaim is elfoglaltak voltak, így nem frissítettünk, de most úgy döntöttem, megtöröm a csendet.

Tehát: múlt héten érkezett a hír, amire mindeki számított: a Welcome to the Rileys ott lesz a Sundancen. (Sőt, Kristen idén két filmmel nyomul majd, mert a The Runawaysnek is ott lesz -ugyan csak versenyen kivül - a premierje. De erről majd a következő alkalommal.)
Mivel nem feltétlenül mindenki olyan elvetemült rajongó, mint én, úgy érzem a WttR egy kis bemutatásra szorul.

Van egy forgatókönyvírónk, Ken Hixon, aki igazából semmi emlékezeteset nem alkotott. Egészen eddig. Mert ez a munkája most nagyon rendeben van. (Nem tudom, a filmből ez majd hogy jön át, meg mennyire írták át az ő eredeti elképzeléseit, de én végig szakadtam, ahogy olvastam a scriptet...) Aztán van egy rendezőnk, Jake Scott, aki eddig videoklipeket rendezett főleg - Smashing Pumpkins: Disarm, REM: Everybody Hurts, Radiohead: Fake Plastic Trees - és nem mellékesen Ridley Scott fia. Azt hiszem ígéretesnek tűnik.
A történet - röviden -, amit vászonra akartak vinni: Van egy házaspárunk, akiknek egy autóbalesetben meghalt a lánya, ezt pedig nehezen - vagy sehogysem - dolgozták fel. Az asszony (Lois) nem hagyta el évek óta - egészen pontosan a baleset óta - a házat, a férj (Doug) pedig csalja az asszonyt. Doug üzleti okokból New Orleansbe utazik, ahol megismerkedik Malloryvel, a kb 15 éves sztriptíztáncos/prosti-val.
Ehhez a sztorihoz kellett egy színészgárdát keresni. Ez elég jól sikerült: Dougot James Gandolfini, a Maffiózók Tony Sopranoja, feleségét pedig Melissa Leo (ő volt a The L Wordben, de a Righteous Killben is például) játsza. Mallory megformálója pedig Kristen Stewart.

Sajnos trailer még nincs, csak pár kép. De ezeket szívesen megosztom veletek:



'I can do a hand-job for fifty or if you got a rubber, I can do oral for a hundred.'





MALLORY: Then show me your cock.
DOUG: What?
MALLORY: Prove you’re not a cop -- show me your cock.


Röviden ennyi. StrippeStew már elve must see lenne a krisbian énemnek. Egy ilyen forgatókönyvvel meg főleg.

Ide meg kattintgassatok további infoért: http://www.imdb.com/title/tt1183923/. Meg azért is, hogy feljebb kerüljön a MOVIEmeteren, mert a jófej producer gyors trailert és új képeket ígért azért, ha szorgalmasak vagyunk:)

2009. december 6., vasárnap

Újra jönnek. Yay.




December 8-án tér vissza kedvenc Veridian Dynamics- csapatunk a második évaddal. Can't wait!

2009. december 4., péntek

Indulok Svédországba, majd jelentkezem...

Viszem magammal a lángvágómat...

némi kötelet...
egy svéd szex-szótárat..
meleg tundrabugyit...
Hogy elnyerhessem, vagy inkább ahogy a fentebbi ábra is mutatja, erőszakkal megszerezzem jelenlegi nagy filmes szerelmem, Gustav Hammarsten szívét, és egyéb tartozékait.
Ő egy mágnes által undi koboldnak aposztrofált színész, svédországból (a szőke haj-kékszem kombó őshazájából), és nagyon cuki. Olyan amorfan cuki, mert én ilyenekre bukok. Nagy orr, vöröses borosta, gyah, kék szemek, és cukicuki. Ja, és valami negyvenkét éves. Mindenesetre ha öltönyben van, vagy ha épp hippit alakít a hetvenes években, netalántán buziként veti rá magát S. Baron Cohenre, nekem akkor is ő kell.
Megnéztem ma vele egy interjút a Brüno film kapcsán. Semmit se értettem a "berümtwerden" (híressé válni) szókapcsolatonkívül, de arra figyelmes lettem, hogy a mellszőre kb. félúton láthatóvá válik egy igen trükkösnek nem nevezhető kameraállásból. Akkor arra gondoltam, hogy olyan vagyok én is, mint Ti, kedves Tvájlájtrajongó blogtársaim. Csak én a szélsőségeket imádom. Úgyhogy Gustav-ot most elhelyeztem a szívemben, mint követnivaló filmszínészt. Van egy filmje a Together, amiben hippit alakít, és hatalmas szakálla van. OMG. Az nagyon hülyén áll neki, de meg fogom nézni.
Megyek, és keresek még róla képeket. Egyébként a színházban most mutattak be vele Nov. 20-án valami megjegyezhetetlen nevű színdarabot. Ott lisztparókában küldi. Aztakurva. Ennyi fétist nekem ne mutogassanak, mert nem állok jót magamért.
Na, de veszem a cuccom, és importálom a jóembert. Itt legalább meleg van.
[Ja, és ez a kép a Hot Men nevezetű oldalról származik, így biztosra veszem nem csak nekem van ilyen kibaszott szar ízlésem. Ugyebár. Még annyit h Ő Lutz a Brüno-ból. ]
Az interjút is belinkelem, hogy halljátok a cukit beszélni, létezni. :D

2009. december 2., szerda

Mindhalálig zene

Nem vagyok egy musical-fan, de az én fejemben ez a film nem is musical. Ez valami egészen más. Ez egy film feletti film. Az egyik kedvencem, senki ne álltassa magát azzal, hogy itt bármilyen objektivitás fog történni. Lehet, hogy azért, mert mi már egy jóval newabb generation vagyunk (az All that jazz 1979-ben készült, szal nem tegnap), de én erről a filmről nem sokat hallottam még másoktól. Anyukám mutatta meg még régen, de akkor kicsi is voltam, feliratos is volt, nem is értettem. Aztán egy elcseszett hajnalon belefutottam a Dunán kb, és bummm...


A rendező/koreográfus Bob Fosse (lásd még -> Kabaré) egy rendező/koreográfus végnapjairól készített filmet. A főszereplő, Joe Gideon az a típus, aki nem is kettő, hanem legalább négy végéről égeti a gyertyát. Bagó, pia, amfetamin és bigék minden mennyiségben. Jellemző a munkájához való viszonyát leíró kis párbeszéd:

- Oh, boy, do I hate the showbusiness.
- Joey, You love the showbuisness.
- That's right, I love showbuisness. I'll go either way.

Feketében mászkál, alapesetben cigi lóg a szája sarkából, igen, reggel
a zuhany alatt is.. Majd bedob néhány gyorsítót, cseppent párat a szemébe, széttárja a kezét és bemondja a világnak:


"It's showtime, folks..."

Joe Gideon egy menő koreográfus és filmrendező New Yorkban. Épp a legújabb filmjén dolgozik, ami egy zenés-táncos darab. Ahogy megnézhetjük a film elkészítésének munkálatait, láthatjuk, amint Gideon élete történetének sarkalatos pontjait a Halállal, Angelique-el(Jessica Lange) beszéli meg. Azt, hogy az apja is csélcsap volt, ő pedig lepukkant kis bárokban kezdte táncos karrierjét, itt került olyan közeli kontextusba a nőkkel, hogy nem tudott "lejönni" róluk egészen élete végéig. Párhuzamosan halad a visszaemlékezés és a filmkészítés a történetben, válogatja a táncosokat, készíti a koreográfiákat, megcsalja a barátnőjét, elhanyagolja a lányát, éli egoista mindennapjait... De mindezt valahogy elnézzük neki, mert látjuk, hogy ami készül, az valami nagyon nagy ívű dolog lesz. Hát Istenem, művészember, na! Művészek mind bohém lelkek. Egy ekkora előadást összerakni nem kis stressz. A felolvasópróba egy nagyon erős jelent szerintem. Kívülről minden okénak látszik, de mi tudjuk, h gáz van, k.nagy gáz. Azért szertem nagyon azt a részt, mert pontosan azt jeleníti meg, amit én is éreztem, amikor (thx for God) nagyon ritkán, nagyon szarul voltam (betegség, ájulás, ilyesmi). Ahogy a visszaemlékező beszélgetések során egyre közelebb kerül Angelique-hez, Gideonunk bal karja néha zsibbad, néha becsúszik egy köhögőroham a napkezdésbe, de semmi baj, egy cigi és minden újra jobb lesz. Egészen addig, amíg be nem fektetik a kórházba...


Ahogy halad előre a sztori, kezd összeállni a Joe filmje a mi filmünkben, érezzük, hogy a főszereplőnk lába alól csúszik ki a talaj... Ez a kettősség nagyon jellemző a történetre. Ha valami nagyot akarsz alkotni, minimum, hogy bele kell halnod. Százezer fokon kell égni és alkotni ahhoz, hogy ne felejtsenek el.

A filmet színesítik a táncos-zenés részek, amik azért mások, mint a nyálfolyam musicalek, mert nagyon állat, jazz
es zenékre adják elő a dolgokat, nagyon profi koreográfiákkal (amiket szintén a rendező, Bob Fosse készített), melyek között van extrém-félmeztelen-szexes meg édibédi-cilinderes-lépcsőnugrálós, de mind kurvajó. Fülbemászó a zene (egyik Oscar a kapott 4ből..) és mivel tudjuk, hogy melyik koreográfia megalkotása előtt mi történt Gideonnal, nagyon kifejezőek is a néző számára. A kórházi látomások és a nagy végső jelent külön-külön megérnének egy posztot. Az utolsó nagy fellépés díszlete eleinte nem tetszett, kisütötte a szemem a nagy fényár, a sok flitter meg minden, de aztán rá kellett jönnöm, hogy basszam.g a showbuisness az ilyen, nincs mit tenni, giccs az egész, ilyen egy utolsó nagy fellépés, amikor már látod azt is,ki hogy fog elfelejteni, kinek fogsz igazán hiányozni, mennyit értél. A legvége meg pont ellentétes ezzel a felhajtással, nemesen és egyszerűen fejezi be a filmet. Úgy, hogy nézzük a képet és közben szól a "There's no buisness like showbuisness" és meredünk magunk elé...

Ami miatt az All that jazz lenyűgözött engem, az az, hogy mennyire személyes. Tulajdonképpen ez Fosse önéletrajzi filmje. Egy nagyon gazdag élet és pályafutás története,szembenézés önmagával és szerintem nagyon nagy dolog, ha valaki ennyire őszintén, cinikusan, ironikusan és ennyire kifejezően adja ki magát az egész világnak. Azt, hogy mennyire önéletrajzi, mutatja ez a kép, amin Roy Scheider látható Joe Gideon szerepében, mellette pedig a zseniális Bob Fosse, és a nem gyenge hasonlóság. Szóval senki ne mondja, hogy esetleg vannak benne utalások a saját életéből. Nem. Ez Róla szól, és ez így van jól. (A film bemutatása után 8 évvel Fosse története pont olyan véget ért, mint a filmben Gideoné.)



















Btw ő is végigdugta az összes táncosnőjét, köztük a filmben szereplő, Gideon barátnőjét alakító Ann Reinkinget is.


A halál belengi az egész filmet, mindenhol ott van a fehér ruhás nő, Angelique képében, aki közel akar kerülni a férfihez, el akarja csábítani, meg akarja csókolni...A készülő filmben van egy jelenet, amikor egy komikus a halálról beszél, a szintjeiről, mint pl. a düh, tagadás, egyezkedés, belenyugvás.. Milliószor újravágják ezt a jelenetet, Joe sosem volt teljesen elégedett vele. Egészen mélyen beleláthatunk Fosse lelkébe azzal, ahogy ábrázolja a halálhoz való, egészen egyedi viszonyát. Végig a showbuisness-szel takarózik, nem halhat meg, akkor nem mutatnák be a filmet, csődbe menne a produkció, neki ezért kell élnie, amúgy tesz az egészre. Persze azért a vége felé megjelenik egy egészen apró, ám nem elhagyagolható másik érzés is a túlvilággal kapcsolatban - mégpedig a félelem... Ami mindenkiben benne van ezzel a témával kapcsolatban.

Akit nem kap el a gépszíj, annak lehet unalmas és érthetetlen lesz, de aki ráharap az ízére, az meg fogja nézni újra meg újra, mert egyre mélyebb rétegeket lehet benne felfedezni. Az a probléma, hogy ez egy annyira összetett film, nehéz világosan összefoglalni, de megpróbáltam. Ez komolyan egy MUST SEE! 4 Oscar-díj jelen esetben teljesen reális. A Kabaréról zengjen ódákat valaki más, de berakok még egy képet Bob Fosse-ról, mert azt a SZENVEDÉLYT, ami ebben a filmben van, ami belőle jött, azt nem lehet betűkkel leírni. Látni kell a táncait.. és ez a kép talán kicsit közelebb visz hozzá...



2009. december 1., kedd

The Inbetweeners - Pite angol módra




Ma munkahelyi feladatként kellett ismerkednem a The Inbetweeners címet viselő 2008-as angol tini-sitcommal. Azt mondák róla, hogy olyan mint az Amerikai Pite, csak ez sorozat, és angol, és 18 éven felülieknek való marhaság. Kicsit kétkedve ültem oda elé, de rögtön le is daráltam belőle három rövid epizódot, és azóta beszerzés alatt mind a két kiadott évad.
Ez valami fergetegesen vicces. Van itt minden amit az angolokban imádni lehet. Akcentus, fura szófordulatok, és szabályok.
Tipikus angol gimi, tipikus jóarcok-rossz arcok, és persze gyíkok. A főhősünk, Will (Simon Bird) új diák a suliban, próbál beilleszkedni, de rendre nevetség tárgyává válik, majd hozzácsapódik Simon-hoz, és pajtásaihoz, hogy együtt éljék át a tinédzser élet legnagyobb buktatóit, a szerelmet, szexualitást, alkoholizálást, és a legkülönfélébb csínytevéseket. Azon versengenek, ki veszíti el először a szüzességét, szóval abszolút gyerekek még, és olyan oltások vanna benne, hogy az valami egetrengetően vicces. Nem lehet idézni, látni és hallani kell amit ezek az angollal mint nyelvvel művelnek.
Ami azonban nagyon érdekes a The Inbetweeners-ben, az a zene. Az első három rész alatt annyi Kate Nash-t hallottam benne, hogy teljesen beleszerettem már ezért is a sorozatba. Olyan zenekarok működnek még közre a muzsikálás terén mint az Arctic Monkeys, Theaudience, Vampire Weekend, The Wombats, The Cure, Lily Allen, és még sorolhatnám. Hát nem egy indie fellegvár?
Ezentúl a sorozat első szezonja besöpörte a méltán kijáró Best New British Television Comedy díjat, és Simon Bird pedig megkapta a Best Male Comedy Newcomer nevezetű elismerést. 2009-ben pedig a Best Comedy díját söpörte be. Tudnak ezek az angolok valamit.. :)

De nem is akarom szaporítani fölöslegesen a szót. Ez a sorozat hárdkór vígjáték rajongóknak való. Dedikálnám mágnesnek kivételesen, mert olyan fiatal 40 éves szűz utóérzést tapasztaltam. De némi Office-os báj is van benne. Szeretnivaló no. Sőt imádnivaló. Csak túl kevéske. :( Azért itt van pár videó, meg az intró is, ami szintén faszamasza! :)



Sajnos nem tudom beilleszteni ide a videókat, mert ki van kapcsolva ez a funkció ezeknél, de a linkek rögtön a youtube-on nyílnak meg, úgyhogy nézzétek-nézzétek!!

http://www.megavideo.com/?v=L0Q3K09Y <-- Itt megnézhetitek az első epizódot!

papírszív...vagy valami hasonló

A hétvégén véleltlenül rábukkantam Michael Cera egyik idei filmjére, a Paper Heart-ra. Bevallom őszintén, nem tudtam előzetesen a filmről semmit, így csekkoltam az imdb-s adatlapját. Nevek: Seth Rogen, Martin Starr. Ennyi nekem elég is volt. Kerestem egy sundances kritikát, ami öt csillagot adott rá. Na, mondom faja, jó lesz ez.

Story: Charlyne Yi, saját bevallása szerint sosem volt szerelmes, nem is hisz a szerelem erejében. Ezért egy dokumentum filmet forgat a szerelemről, ahol mindenféle emberrel készít interjút a témával kapcsolatban. Vannak tök random emberek is, de köztük vanna a neves barátai is, mint Seth Rogen és Martin Starr. Ja, ők a haverjai, mert hogy a csaj saját magát alakítja a filmben, és tudni kell róla, hogy ő volt az a csaj a Knocked Up-ban, aki mindig a kanapén feküdt és be volt szívva... Aztán főhősünk megismeri a Cera-gyereket, aki fel akarja szedni, és végül sikerül is neki, Charlyne pedig megismeri a szerelmet. Vagy nem...

Nálam az alappal nem volt gáz, érdekes, vicces történetnek hangzik. A megvalósítás viszont már hagy kívánnivalót maga után. Jó, igazából nem tudom miért panaszkodom, nem szeretem a doksifilmeket, így nem is várhattam el, hogy a csodálatos felvételek miatt fog tetszeni...Mert az semmi extra nem volt, szokásos mozgó kézikamera felvételek. Ezek mellé még pluszba jött az a rész, amikor ki bábokkal előadták az interjúalanyok előtörténetét. Na az tetszett: ötletes volt és vicces. Igen, ez volt az egész filmben az egyetlen, ami testzett...

Ami nagyon nem tetszett, az a főszereplőnk. És itt nem a kinézetére gondolok...(bár nyilván azt is lehetne kritizálni). A játékára gondolok, ahogy előadta magát, az egyszerűen...irritáló. Idétlen vihogás, sugárzott belőle a butaság. Teljesen önközpontú volt(ő a kis sérült lányka, aki nem tud szeretni...brühühü). Jó, nyilván az lett volna a lényeg, hogy őt ismerjük meg, de annyira felszínes az egész, hogy sosem tudjuk meg, hogy mit gondol igazából. És mindezt totál idegesítően. Ráadásul az elméletileg romantikusnak szánt szál is teljesen lapos volt. Nem mondom azt, hogy hiteltelen, de egyáltalán nem meggyőző. Volt egy-két cuki jelenet, meg édi, hogy Cera és Yi is ilyen kis szerencsétlenek, de semmi több. Ha legalább vicces lett volna, akkor azt mondom jól van, de ahhoz képest, hogy mindketten komikusok, nem igen tudnék olyan jelenetet mondani, aminél elmosolyodtam volna. Ez pedig kellemetlen. Igencsak kellemetlen.
Pozitívumként egyedül az interjúkat tudnám említeni, mikor Charlyne csak a mikrofont fogja és hallgat. Ott volt pár aranyos történet, amit érdemes végighallgatni.Ennyi.

Én összességében azt mondanám, hogy volt benne potenciál, de ezt a mozit ahol csak lehetett, ott elrontották. Kár érte.
De see yourself! And feel free to comment..


2009. november 29., vasárnap

Scrubs Motivation Posters






December 1.

El ne felejtsétek!
Jön a Scrubs (Dokik) kilencedik évad, már csak párat kell aludni December 1-ig.

Hajnali móka - volt, amikor megírtam

Nem is tudom, rakjam, ne rakjam, dehát itt röhögök rajtuk fél órája, csak rakom már. Történt ugyanis,hogy csokis glees-single ladies-es videója után elkapott a hév, és találtam mindenféle verziókat, de azt hiszem ez áll a legközelebb a szívemhez... főleg 1.01 körül az a hatalmas zuhanás :D Én is kb így tolnám, ha belekezdenék megtanulni, szóval jók a srácok! :D A kimaradt (egészen perverz) részeket a cicivel meg a bimbóval mearinek ajánlanám - és mindenkinek aki szereti! :) Köszöntem a lehetőséget.


2009. november 28., szombat

The Killers vs. Joy Division

Nem tudom, ki látta a Control című filmet (nem a csányisanyisra gondolok, hanem az Ian Curtis biopicre), de aki nem, az gyorsan lendüljön neki. Én bevallom őszintén, első alakalommal elaludtam rajta (shame on me), de másodszor egy olyan alkalommal akadt a kezeim közé, mikor talán pont a vontatottságára volt szükségem.
De most nem a filmről akarok írni (arról talán majd egy másik alakalommal...talán holnap...), hanem egy dalról. Ami emlékeim szerint ugyan nem szerepelt a filmben, de az egyik kedven Joy Division dalom: Shadowplay. Ma gondoltam jól megosztom majd f@szbukon, hogy más is őelszálljon tőle. Rá is kerestem YouTube-on, mikor meglepő módon az elsó találat egy Killers cover volt. Mondom wtf, nem is tudtam hogy van ilyen. De ha már rátaláltam, hát muszáj volt meghallgatni:

Ez pedig az eredeti:

Lehet, hogy ezt csak én gondolom így, de a cover változat valahogy...boldogabbnak tűnik, nem?!? Még akkor is, hogyha úgy kérték fel őket rá, és a megmaradt JD tagok le voltak az eredménytől nyűgözve(mintha mondhatnának mást azután, hogy ők akarták...), szerintem valahogy nem az jön át, mint az eredetiből. Az sokkal sötétebb...betegebb...elvontabbb...visszafogottabb. Nem mondom, hogy a Killers nem végzett jó munkát, csak egyszerűen mást hozott ki a dalból.

Ráakadtam közben egy acoustic coverre is a Silversun Pickupstól, ez egy interpretálása a dalnak.




Nálam az eredeti nyert...


Csákk-csákk

Tegnapelőtt a Chuckról beszélgettünk csokissal, erre ma jött megint egy adagnyi promó a harmadik évadról, szóval a sors is azt akarta, hogy írjak egy posztot, tehát.

A Chuck nálam simán a legfrankóbb sorozatok közé tartozik, mert az alapsztori (jó, kicsit unreal) egyszerűen nagyszerű, a szereplők, főleg a főszereplő rendkívül szerethető, és ami a legfontosabb: marhajó az írók humora.



Tehát az alapszitu annyi, hogy van nekünk egy Chuck Bartowskink (már a név is.. ez egyébként alapkövetelmény, hogy nerd-öket, geekeket ilyen sablon-néven nevezzék?? ld. a TBBT-s Wolowitz vagy Hofstadter), egy nagyon okos számítógépes srác, akit némi kellemetlenség miatt kirúgtak az egyetemről, és jelenleg a Buy More nevű, Media Markt-szerű helyen gályázik.



Aztán egyszercsak megnyit egy e-mailt, amiben toptoptopsecret nemzetvédelmi infók vannak, melyek az utolsó képig beletöltődnek az ő agyába. Igen, ez a rész kicsit zura, de a lényeg, hogy ezáltal ő nemzetvédelmi kincs lesz, és mindegyik hárombetűs amerikai ügynökség rárepül. És elkezdődik a móka: megkapja Agent Sarah-t és Agent John-t, a hiperszuper és nagyon profi és nagyon képzett és nagyon szép titkosügynököket, akik szépen beépülnek az életébe, hogy vigyázzanak rá. Valójában persze mindkettőjüknek az infókra fáj a foguk, és mivel a világ főgonoszai egyre gonoszabb és gonoszabb dolgokat művelnek, Chuckot akcióba léptetik: bevetésekre mennek, ahol Chuck a szuperinfók segítségével menti meg a világot. Bénázik, persze, harcolni alapszinten sem tud, de nem is ez a feladata.



A főszereplő, Zachary Levi nekem nem kicsit eyecandy, és nagyon jól játszik. A mellékszereplők karakterei is ott vannak, jól megformáltak, tök jól kiegészítik Chuck fura életét.

Ez tehát a Chuck, két évadot már letudott, január 10-én pedig jön majd a harmadik évad odakinn. Odakinn. Emiatt mérges vagyok, mert az RTL Klub a nyáron nekilendült a Chucknak, de a magyar közönség egyszerűen nem vevő a minőségi sorozatokra, szóval pár rész után le is vették. Marad a Barátok Közt meg a Hiróz. Egyébként épp most akadtam rá egy origós cikkre, ami gondolom egy RTL Klubos sajtóanyag lehetett, még a Chuck indulásakor. Ebben agyonistenítik, az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb akcióvígjáték-sorozataként aposztrofálják, amelyet a külföldi kritikusok is elfogadnak. Csak a magyar idióta nézőközönség nem. De ezen változtatni nem tudunk, lehet, hogy nem is akarok, szóval jöjjön pár harmadik évados promó, amikor is Chuckból "valódi" titkosügynököt faragnak. Can't wait!!

Szóval a 3 in 1 promó. Búmbúmpáóó! :D