Game of Thrones teaser

Kábé most lett értelme a 2011-es évnek. Köszönöm HBO.

Itt kérem szépen arról van szó

Is About by Allen Ginsberg

Dylan is about the Individual against the whole creation

Beethoven is about one man's fist in the lightning clouds

The Pope is about abortion & the spirits of the dead...

Television is about people sitting in their living room looking at their things

America is about being a big Country full of Cowboys Indians Jews Negroes & Americans

Orientals Chicanos Factories skyscrapers Niagara Falls Steel Mills radios homeless Conservatives, don't forget

Russia is about Czars Stalin Poetry Secret Police Communism barefoot in the snow

But that's not really Russia it's a concept

A concept is about how to look at the earth from the moon without ever getting there. The moon is about love & Werewolves, also Poe

Poe is about looking at the moon from the sun

or else the graveyard

Everything is about something if you're a thin movie producer chain-smoking muggles

The world is about overpopulation, Imperial invasions, Biocide Genocide, Fratricidal Wars, Starvation, Holocaust, mass injury & murder, high technology

Super science, atom Nuclear Neutron Hydrogen detritus, Radiation Compassion Buddha, Alchemy

Communication is about monopoly telivision radio movie newspaper spin on Earth, i.e. planetary censorship.

Universe is about Universe.

Allen Ginsberg is about confused mind writing down newspaper headlines from Mars--

The audience is about salvation, the listeners are aBOUT SEX, Spiritual gymnastics, nostalgia for the Steam Engine & Pony Express

Hitler Stalin Roosevelt & Churchill are about arithmetic & Quadrilateral equations, above all chemistry physics & chaos theory--

Who cares what it's all about?

I do! Edgar Allen Poe cares! Shelly cares! Beethoven & Dylan care.

Do you care? What are you about

or are you a human being with 10 fingers and two eyes?

(1996)

Szolgálati Közlemény Rovat

Kedves Olvasók, Bloggertársak!

Ma egy kicsit átszabtam a blog külsejét, hogy olvashatóbb, átláthatóbb legyen a forma. Remélem, hogy nektek is tetszeni fog az új tejvajtúró. Amennyiben túl-valamilyen, akkor kérem azokat, akik admin joggal rendelkeznek, a sablontervezőben alakítsák kedvük szerint. :)

Meari

Filmajánló: Szökőév – Szépszemű, szőrös ír, meg vörös amerikai cafka útja Dublinba

‘Akarsz velem nem tervezni semmit?’

The Tudors – akikre érdemes nyálat verni

Undormányos poszt következik Tőlem.
Sajnos nem tudtam visszafogni magam. Ugyan késve találtam rá a magyarul Tudorokként nevezett nagyszerű Michael Hirst (Elizabeth: Az Aranykor) sorozatra, azonban nem tudtam elmenni amellett mennyi helyes emberkét csempésztek bele az alkotók ebbe a 4 szezonos kosztümös történelmi szappanoperába.

Minden további bevezető nélkül, lássuk, kik azok, akikre érdemes nyálat verni, és kiakasztani a DUGNÁM gombot.

Tie a yellow ribbon round the ole oak tree

Hosszú várakozási idő után végre eljött az a pillanat, amire gondolom már mindenki nagyon várt: Ther Yellow Handkerchief kritika a tejvatúrón! Na jó, gyanítom ez nem igaz, de lényegtelen, attól én még megírom.

Story: Brett Hanson most szabadult a börtönből, miután letöltötte hat évig tartó büntetését egy ember véletlen meggyilkolásáért. Mialatt azon morfondírozik, visszatérjen-e oda, ahol élete sorsdöntő fordulatot vett, megismerkedik két tinédzserrel, Martine-nal és Gordyval, akik felajánlják, hogy elviszik magukkal. Louisianát átszelő utazásuk során Brett először megpróbálja eltitkolni múltját, de lassanként egyre több mindent fed fel erőszak, bánat és rossz döntések árnyékolta életéből. Amikor már feladna minden reményt, hogy valaha is újra együtt legyen volt feleségével, Mayjel, elfogadja fiatal barátai segítségét, akik eközben életükben először megtapasztalják az igaz szerelmet. (ezt a port.hu-ról loptam)

Cast/Crew: Brett szerepében nem kisebb színészt, mint William Hurtot láthatjuk. Remélem legalább őt nem kell senkinek bemutatni...A feleségét, Mayt az indie filmeket kedvelők számára bizonyára jól ismert Maria Bello alakítja. Akinek az ő neve nem mond semmit, segítek: a Sakáltanyában ő volt a bár tulajdonosa. A fiatal párocskánk nöi tagja Kristen Stewart, akit ha valaki nem ismer a mai napig, az nem is ezen a bolygón él. Gordy megformálója Eddie Redmayne, akiről biztosan merem állítani: sokat fogunk még hallani. A filmben ugyan nem látható, de mégis talán a legnagyobb húzónevének számít a háromszoros Oscar-díjas producer Arthur Cohn.

Tehát a film. Előljáróban el kell mondanom, hogy aki nem szereti a roadmoviekat, az valószínűleg ezzel a művel sem tud majd mit kezdeni. (Én imádom őket, így elfogult lesz a "kritikám".) Próbálom magamat majd azért a már jól ismert öt pontomhoz (forgatókönyv, hang, látvány, színészek, rendezés) tartani, akkor nem szállok talán annyira el.
Kezdjük is a forgatókönyvvel. Valószínűleg sok embert zavar az is, hogy rendkivül lassan haladunk előre a történet során. És igazából mikor látod a filmet, nem feltétlenül tiszta minden, kell idő a megemésztéséhez. (De ahogy már említettem, én szeretem az olyan dolgokat, amiken gondolkodni kell, ha nem mindent raknak elém készen.) Tipikus esete annak, hogy a kevesebb néha több. A maga módján amúgy teljesen logikus a maga lassúságával, néha váratlan váltásaival. Több szálon fut ugyan a történet, de teljesen követhető marad az időbeli ugrásokkal is. És bár a szimbolizmust mindig is utáltam, mert suliban soha nem tudtam elemezni, itt örülök, hogy használják az elemeit. Ezt mondjuk nem tudom mennyire köszönhetjük a forgatókönyvírónak, mennyire a rendezőnek. Amúgy a forgatókönyv igaz történet alapján készült, az eredeti történetet egy városi legenda alapján Pete Hamill írta 1971-ben.
Hang...Itt igazából csak a zenét lehet megemlíteni, amiről konkrétan nem tudom, mi, de kellemes, dallamos, egyszerű, szabad, adja a roadmovie hangulatot.
Látvány. Hol is kezdjem? Louisiana, azon belül is New Orleans nekem a szívem csücske. És mivel roadmovieről van szó, tele van a film totalokkal a környékről. Ami gyönyörű. Imádom. Ott akarok élni. Tudom, hogy van olyan, akit zavar, de nekem kifejezetten tetszett a filmben alkalmazott színhasználat, ami olykor tényleg kékítés és sárgítás volt, de általában nem ok nélkül. (Ajánlom hogy miközben nézitek a filmet, figyeljetek a kék és sárga színek alkalmazására.)

Színészek. William Hurt egy zseni. (És DILF. Tudom: pfujj.)Maria Bello méltatlanul ismeretelen a nagyközönség előtt. Az a nő olyan természeteséggel jelenít meg a vásznon egyáltalán nem mindennapi belső viharokat, hogy jogatalannak érzem, hogy eddig mindössze két Golden Globe jelölésig jutott csak. kristen Stewartról nem nyilatkozom, úgyis tudjátok. Eddie Redmayneről pedig nem véletlenül írtam korábban, hogy sokat fogunk még hallani róla. Szerethetővé tett számomra egy kis know-it-all karaktert, akivel ha a való életben találkoztam volna, ki vitt volna a világból. Annyira irritáló a fellépése, hogy az ember gyakorlatilag elgondolkodik azon, hogyan lehet még életben, miért nem ölte még meg senki hirtelen felindulásból. Aztán ahogy halad előre a történet, olyan mintha belelátnál a fejébe, látnád az ő szemén keresztül a világot. És hirtelen már nem megölni akarod, hanem leülni vele beszélgetni. Ja, és imádtam a déli akcentusokat, még akkor is, ha nem mindig értettem meg.

Rendezés: Okos, megtervezett, elgondolkodtató, az érzelmekkel jól játszó, magával ragadó filmet siekrült Udayan Prasadnak összehoznia. Nem ismerem az eddigi munkáit, de ezzel sem fog világot megváltani. De nyilván nem is ez volt a cél. Jól összefogott, ötletes munka. És nem feltétlenül közhely a filmben az, amit egyesek annak gondolnak.

Összességében azt mondanám, hogy a The yellow handkerchief esetében egy tipikus amerikai roadmovieről van szó némi európai beütéssel. És a legtöbbet valószínűleg Louisiana államban élő, a Katrina után (aminek most volt nem régiben az 5 éves évfordulója) új életet kezdő emberek számára jelentheti. De szerintem mást is könnyen sírásra késztet..

Interpol - Interpol

Ugyan még csak kedden (szeptember 7.) jelenik meg a new yorki Interpol zenekar negyedik, Interpol címet viselő, stúdióalbuma, de a myspace oldalukon már meghallgatható, így gondoltam már nyugodtan írhatok róla. Fura lesz a mondandóm, és valószínűleg zavaros is, ezért előre elnézést kérek.

Az Interpol zenéje számomra mindig is egyfajta kettősséget jelentett. Vagyis igazából ez a kettősség nem is egyfajta. Számomra ez a zenekar tele van ellentmondásokkal. (Ez az egyik ok, amiért annyira szeretem őket.) Nem oximoronokról beszélek itt, mert ezek az ellentétek tökéletesen megférnek egymás mellett. Olyannyira megférnek, hogy igazából ezek nélkül talán nem is működne, nem érne el olyan hatást a zenéjük, mint teszi azt most. Hogy konkrétan mikre gondolok most? Van egy amerikai rockbanda, ami gyakorlatilag (az én fülemnek legalábbis) amerikainak álcázott brit zenét játszik. Van egy alapvetően dallamos rockzeneként definiálható hangzásuk, amihez egy olyan szövegvilág társul, ami inkább az egy szál gitárral fellépő, vagy teljesen elvont indie bandákra jellemző. A dalaik pörgősek, mozgásra kényszerítenek, de közben hihetetlenül visszafogottak, nem hagyják, hogy túlpörögj. Egy öltönyt viselő punkbandáról van szó, könyörgöm. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de engem valamiért a Joy Divisonre emlékeztet. És talán éppen ezért gondolom rájuk is érvényesnek azon véleményemet, amit JD kapcsán már több embernek is kifejtettem: vagy szereted őket, vagy nem. Legalábbis az olyan emberek, akik tényleg figyelnek is arra, hogy mit hallgatnak, nem aláfestő liftzenén élnek, azok számára nincs nagyon arany középút. Az, aki eddig nem szerette őket, gyanítom az új album miatt sem fog változtatni a döntésén. Egy olyan ember véleményét viszont szívesen meghallgatnám, aki az Interpol albumon keresztül ismerkedik meg az együtessel...

Szóval az új lemez. Az Arcade Firenál leírtam, hogy azzal a 16 dallal talán kicsit túlzásba estek, itt azonban erről nem lehet szó, hisz összesen 10 dalról van szó (illetve ha az iTunes előrendelésről van szó, akkor 11ről). A lemez teljes hossza szűk 46 perc, ami teljesen tökéletes szerintem. Ha már megemlítettem a Joy Divisiont az előbb, felhívnám a figylemet egy újabb párhuzamra is velük kapcsolatban az Unknown Pleasures című albumuk tagolására vonatkozóan. (Erről korábban már itt írtam.) Az Interpolt is két részre oszthatjuk: az első öt dal (Success, Memory Serves, Summer Well, Lights, Barricade) gyakorlatilag a rájuk jellemző alaprock. Aztán jön a második öt dal (Always Malaise, Safe Without, Try It On, All Of The Ways, The Undoing), amiket már nehéz hova tenni. A dalok itt is tökéletesen illeszkednek egymás után, sőt, szinte már egymásba olvadnak. Olyan, mintha egy ultrahosszú dalról lenne szó. De igazából ez az egész album annyira egyben van, hogy az ember azt érzi, hogy egy történetet mondanak el neki ebben a háromnegyed órában. Az album első felében elpörög a hallgató, aztán a második részben lenyugszik, de fenntartja a rezgésszámot. Valahogy olyan, mintha egy buli közben elgondolkodna az ember, világmegváltó gondolatai támadnának és után valami nagyobb, valami magasztosabb után nyúlna. Kiváncsian várom, hogy ez a váltás az Interpol zenei jövőjét tekintve mit jelent...

Az album úgy egészében számomra Brecht epikus színházát juttatja eszembe (tudom, beteg elmém van), ahol csak részben sikerült megfelelően alkalmazni az elidegenítés elvét. Mert én valahogy az érzem, hogy ismerős és szívemhez közeli ugyan amit hallok, de valahogy mégis idegennek és távolságtartónak érzem. Itt egy újabb kettősség...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem, ha valami gondolkodóba ejt, legyen szó könyvről, filmről vagy zenéről. És ez az Interpol album velem pont ezt tette. Nem tudom, érthető volt-e amit leírtam, mindenesetre várom az esetleges kommenteket!:)

Há, most néztem meg ezt a klipet...ne, epikus színház és az elidegenítés eszközei!:)

Arcade Fire - The Suburbs

Az Arcade Firet remélhetőleg nem kell senkinek bemutatni. Vagyis ez lenne az ideális eset, hiszen a kortárs zeneművészet egyik legigényesebb zenei produktumáról van szó. Egy olyan együttesről, amelynek lemezei meghallgatása után az emberiség talán képes lesz megbocsátani Kanadának Justin Bieber létezését. Talán. Nem igazán szeretnék a bandáról beszélni, inkább csak megemlítenék pár olyan dalt tőlük, ami többet mond minden szónál: Tunnels, Rebellion, Windowsill, Keep the car runnung, Power out, No cars go, Intervention... És még sorolhatnám. De nem teszem. (Youtube is your biatch, go help yourself.)

Most az új albumról szólnék röviden, ami bő egy hónapja jelent meg és a The Suburbs címet viseli. A lemezen 16 dal található, ami 64 percet jelent, és ez talán egy kicsit sok, de legalábbis igen szokatlan a mai zeneiparban. De mivel nem semmitmondó unalmas popzenéről van szó, szerintem ez fel sem tűnik annak, aki nem néz épp az órájára. Nem fogom most végigzongorázni egyenként hogy melyik dal milyen, mert valószínűleg csak ismételni tudnám magam. Egy nagyon egységes, jól összerakott amerikai rocklemezről van szó, amit helyenként nagyon precízen megterveztek, mégis megmarad egyfajta nyitottság, spontaneitás benne, ami lehetővé teszi, hogy ne csak egy bizonyos lelkiállapothoz köthetően legyen hallgatható, hanem a mindennapokra is teljesen tökéletes maradjon. (Ez szerintem Funeral című lemezről például nem mondható el.) Itt egy fantáziadús, ötletes, érzelmes, okos albumról van szó, ami minden szempontból a helyén van, azonban nem a világot hivatott megváltani. (Nem úgy, mint a Neon Bible.) Szerintem egyáltalán nem meglepő, hogy egészen a Billboard Chart első helyéig jutott. Részben azért, mert az előző két albumuk annyira zseniális volt, hogy ezt a harmadikat is nagyon várta már a közönség. Részben pedig azért, mert valahogy sokkal könnyebben befogadhatónak tartom ezt a lemezt az eddigi munkáiknál. Azt viszont nem tudnám megmondani, hogy miért, mert dalszövegeik továbbra is minőségiek maradtak. (Lehet egyáltalán ezt a jelzőt dalszövegre használni?)Talán a tematika teszi őket egyszerűbbé? Nem tudom...

Az egyetlen negatívum az album kapcsán, amit muszájnak érzek megemlíteni az a Rococo című szerzemény, amivel az én kis agyam egyszerűen nem tud mit kezdeni...(Bár ez nem meglepő, hisz maga a rokokó stílusirányzat befogadása is problémás nálam.)

Nálam ugyan nem az év albuma címet nem az Arcade Fire kapja meg 2010-ben, gyanítom a top háromban még decemberben is benne lesz a The Suburbs. Szóval melegen (vagy az időjárásra való tekintettel éppen hidegen is) ajánlom mindnekinek!

Ímhun pedig a címadó dalhoz készült, szerintem igen jól sikerült fan made videó:

A Google Chromeot (ami immáron két éves,juhhúúúú) használók figylemébe ajánlom a következő oldalt: http://thewildernessdowntown.com/ Jó szórakozást hozzá! (A Firefox is viszi amúgy, de mással nem próbáltam.)