Az Alice Csodaországban az egyik kedvenc mesém. Igen, a Disney-verzióról beszélek. Baromira tetszik eleve a történet, meg azok a lények amik benne vannak, a színek, a dalok, az egész. És elképzeltem, hogy mindez Tim Burton kezébe kerül, és 3D is lesz, hát folyt a nyálam. Nagyon nagyon örültem Helena Bonham Carternek, Anne Hathaway nem izgatott fel túlságosan, viszont attól féltem, hogy Johnny Depp-ről fog szólni az egész és elsilányul majd a történet többi része. Aztán jöttek az első fotók és tetszett, mint az állat, m k.jól néztek ki rajta a szereplők. Alice-t egy elég halovány színésznő alakítja, de arra gondoltam, hogy ebben a sztoriban soha nem Alice volt a lényeg... És épp ez az, amit a készítők máshogy gondoltak.
Ez a film szinte egy az egyben a Narnia krónikái történetet hozta, csak a főszereplőnek nem voltak testvérei. Ez nagy hiba. Alice az eredeti mesében szinte csak egy statiszta, arra van ott, hogy minket helyettesítsen, feltegye a mi kérdéseinket a furábbnál furább lényeknek és hogy kóvályogjon Csodaországban. Itt pedig valamiféle Megváltó, akit a próféciák alapján vártak Csodaország lakói, hogy megtörje a nagyfejű Vörös Királynő uralkodását, hatalomra segítse a Fehér Királynőt és újra béke és boldogság legyen ebben a varázsvilágban. Ezért itt a lánynak központi szerepe van, az ő problémái többször is felmerülnek ("Ki is vagyok én valójában?" óóó ugyanmár, Tim...), szóval ő a lényeg. A mesés lények mellékesek...
A látvány, gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, zseniális. Szerintem gyönyörűek a színek, a helyszínek, szép lett a Fehér Nyúl és Csodaország többi lakója is. Épp ezért szerettem volna sokkal többet látni BELŐLÜK, és nem egy depressziós, sápatag lányból. Pont amiatt nem tudtam sokáig megfogalmazni a baját ennek a filmnek, mert a baromi erős látvány elnyomta a baromi halvány történetet. Annyi humor volt eredetileg ebben a sztoriban (ahogy a Kék Hernyó szívatja Alice-t a varázsgombán ülve), tanulságos történetek (pl.: Rozmár és az Ácsmester) és képtelenebbnél képtelenebb helyzetek. De itt a forgatókönyv teljesen élettelen, és méltatlan ehhez a nagyszerű meséhez, kiherélték az egészet, mikor ebben aztán volt potenciál. Én -mint szerintem sokan mások- arra számítottam, hogy itt majd elszabadul a nagy Burton-pokol és mi is fejre állva távozhatunk majd a moziból a katarzistól. Mert bár nem vagyok egy nagy rajongója a rendezőnek, azt be kell ismernem, hogy eredetiségből sosem volt hiány a filmjeiben. Úgy látszik a Disney keze vezette az ő kezét is, hogy mindenképp gyerek-kompatibilis legyen a film.
Johnny Depp hozza a tőle megszokott profi szintet. Nem szar, de semmi extra, semmi megfogó nincs a játékában, valószínűleg ebben az is szerepet játszott, hogy sok üresjárata van a filmben, sokszor nem egészen világos, hogy mit miért csinált, az "örömcsörgésről" meg ne is beszéljünk... (nem lövöm le, mert elvileg ez egy POÉN, dehát legefeljebb egy nagyon durva WTF érzést válthat ki). Mia Wasikowska, aki Alice-t alakította nekem nem jött be, ugyanolyan volt pánikban meg örömben, semmi spiritusz nem volt benne, amire szerintem szükség lenne ahhoz, hogy az ember lánya túléljen egy ilyen kalandot. Anne Hathaway, mint Fehér Királynő, idegesítő volt, nyilván a szerepe szerint kellett olyan manírosnak lennie, affektálnia meg tartani a kezeit mint valami finomkodó ál-úrihölgynek. Az egyetlen pozitívum színészileg Helena Bonham Carter volt, aki nagyon jó volt az őrült, hisztis, "üüüüüsssétekleafajét" Vörös Királynő szerepben. Azt hiszem a leírtak alapján nem csoda, ha azt mondom, őt szerettem egyedül a filmben, ami abból a szempontból elég gáz, hogy nyilván nem a negatív főhőst szándékozták megtenni a film egyetlen szerethető pontjának.
Egyszerűen a legfontosabb dolog, ennek a sztorinak a képtelensége nem érezhető. Nem érzi az ember, hogy itt minden hülyeség. Nem az, hogy varázsország és elfogadjuk, hogy varázslények vannak benne, hanem itt minden tök elmebeteg kéne hogy legyen. Hülye figurák beszélnek értelmetlen baromságokról, egy hablaty az egész, amelynek mélyére ásva az ember különös gyönyörűséget találhat abban, ha megleli az értelmet... Ez lenne a lényege az Alice Csodaországbannak.
Nagy csalódás, hogy Burton hagyta, hogy ez legyen ebből a meséből, és azok, akik nem ismerik az eredetit, csak legyintsenek, hogy "áhh.. hány ilyet láttam már".
Ez a film szinte egy az egyben a Narnia krónikái történetet hozta, csak a főszereplőnek nem voltak testvérei. Ez nagy hiba. Alice az eredeti mesében szinte csak egy statiszta, arra van ott, hogy minket helyettesítsen, feltegye a mi kérdéseinket a furábbnál furább lényeknek és hogy kóvályogjon Csodaországban. Itt pedig valamiféle Megváltó, akit a próféciák alapján vártak Csodaország lakói, hogy megtörje a nagyfejű Vörös Királynő uralkodását, hatalomra segítse a Fehér Királynőt és újra béke és boldogság legyen ebben a varázsvilágban. Ezért itt a lánynak központi szerepe van, az ő problémái többször is felmerülnek ("Ki is vagyok én valójában?" óóó ugyanmár, Tim...), szóval ő a lényeg. A mesés lények mellékesek...
A látvány, gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, zseniális. Szerintem gyönyörűek a színek, a helyszínek, szép lett a Fehér Nyúl és Csodaország többi lakója is. Épp ezért szerettem volna sokkal többet látni BELŐLÜK, és nem egy depressziós, sápatag lányból. Pont amiatt nem tudtam sokáig megfogalmazni a baját ennek a filmnek, mert a baromi erős látvány elnyomta a baromi halvány történetet. Annyi humor volt eredetileg ebben a sztoriban (ahogy a Kék Hernyó szívatja Alice-t a varázsgombán ülve), tanulságos történetek (pl.: Rozmár és az Ácsmester) és képtelenebbnél képtelenebb helyzetek. De itt a forgatókönyv teljesen élettelen, és méltatlan ehhez a nagyszerű meséhez, kiherélték az egészet, mikor ebben aztán volt potenciál. Én -mint szerintem sokan mások- arra számítottam, hogy itt majd elszabadul a nagy Burton-pokol és mi is fejre állva távozhatunk majd a moziból a katarzistól. Mert bár nem vagyok egy nagy rajongója a rendezőnek, azt be kell ismernem, hogy eredetiségből sosem volt hiány a filmjeiben. Úgy látszik a Disney keze vezette az ő kezét is, hogy mindenképp gyerek-kompatibilis legyen a film.
Johnny Depp hozza a tőle megszokott profi szintet. Nem szar, de semmi extra, semmi megfogó nincs a játékában, valószínűleg ebben az is szerepet játszott, hogy sok üresjárata van a filmben, sokszor nem egészen világos, hogy mit miért csinált, az "örömcsörgésről" meg ne is beszéljünk... (nem lövöm le, mert elvileg ez egy POÉN, dehát legefeljebb egy nagyon durva WTF érzést válthat ki). Mia Wasikowska, aki Alice-t alakította nekem nem jött be, ugyanolyan volt pánikban meg örömben, semmi spiritusz nem volt benne, amire szerintem szükség lenne ahhoz, hogy az ember lánya túléljen egy ilyen kalandot. Anne Hathaway, mint Fehér Királynő, idegesítő volt, nyilván a szerepe szerint kellett olyan manírosnak lennie, affektálnia meg tartani a kezeit mint valami finomkodó ál-úrihölgynek. Az egyetlen pozitívum színészileg Helena Bonham Carter volt, aki nagyon jó volt az őrült, hisztis, "üüüüüsssétekleafajét" Vörös Királynő szerepben. Azt hiszem a leírtak alapján nem csoda, ha azt mondom, őt szerettem egyedül a filmben, ami abból a szempontból elég gáz, hogy nyilván nem a negatív főhőst szándékozták megtenni a film egyetlen szerethető pontjának.
Egyszerűen a legfontosabb dolog, ennek a sztorinak a képtelensége nem érezhető. Nem érzi az ember, hogy itt minden hülyeség. Nem az, hogy varázsország és elfogadjuk, hogy varázslények vannak benne, hanem itt minden tök elmebeteg kéne hogy legyen. Hülye figurák beszélnek értelmetlen baromságokról, egy hablaty az egész, amelynek mélyére ásva az ember különös gyönyörűséget találhat abban, ha megleli az értelmet... Ez lenne a lényege az Alice Csodaországbannak.
Nagy csalódás, hogy Burton hagyta, hogy ez legyen ebből a meséből, és azok, akik nem ismerik az eredetit, csak legyintsenek, hogy "áhh.. hány ilyet láttam már".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése