Veronika decides to die

Egymás után három olyan filmet sikerült az utóbbi napokban legyűrnöm, amik elég neves könyvek adaptációi voltak. Természetesen mindegyikről fogok írni, mert megtehetem. Kezdésnek jöjjön az egyik kedvenc könyvem (Paulo Coelho) hollywoodi változata: Veronika meg akar halni..

Story: Veronika éldegéli a maga kis életét, semmi extra problémája nincs, mégis egy napon úgy dönt, hogy leküld a torkán pár doboz mindenféle tablettát. Öngyilkossági kísérlete azonban sikertelen, egy puccos elmegyógyintézetben ébred. Itt találkozik néhány emberrel, megismeri történetüket, ők pedig megváltoztatják Veronika életét.
Igazából a tagline, amit a film plakátjára nyomtak, összefoglalja a történetet:

'It wasn't until she decided to die, that Veronika found a reason to live'

Cast: Veronikát Sarah Michelle Gellar (a.k.a. Buffy Summers) alakítja. Bár én elég nagy fanja vagyok, be kell vallanom, hogy a post-buffys karrierje nem feltétlenül győzheti meg az embereket arról, hogy nem egy félresikerült castingról van szó. De higyjétek el: tökéletes választás volt. Szerintem a Golden Globe jelölése óta (ami fingom nincs már hány éve volt) nem volt ennyire meggyőző egyik szerepében sem (talán a The air I breathe-ben). Aztán Veronika kezelőorvosát a Harry Potter filmek Lupin professzora alakítja. Egy-egy beteg szerepében feltűnik még Melissa Leo (aki annyi jó filmben működött közre, hogy a már neve garancia nálam), Erika Christensen (őt anibani kedvéért említem, ő a 2003as WH Cateje), Edwardot pedig Jonathan Tucker alakítja (akinek a neve szinte senkinem nem rémlik, csak nekem a Pulseból, de nagyon cuki kis feje van, így muszáj volt név szerint megemlítenem).

A rendező Emily Young, akinek a neve nekem csak mint Twilightos karakter rémlik...Sorry.

Azt meg kell mondanom, hogy nem véletlen az, hogy ez a 2009es cannesi premierje óta sem került szinte sehol a mozikba. Vannak hibái bőven. És ez főleg úgy szembetűnő, hogy az alapjául szolgáló könyvet már vagy ötször olvastam. De mégis a hangulat, az üzenet amit átadni hivatott, az érthető. Gondolkodásra kényszerít. Akkor is, ha klisékkel, sablonokkal dolgozik, mégis van benne valami plusz, ami előre viszi a néhol túlságosan elnyújtott jeleneteket. Hogy mikor mi ezaz extra, az változó: van ahol a zseniálisan felépített alaptörténet segít ki, van ahol a színészek játéka (tudom, hogy elfogult vagyok, de SMGt tényleg nagyon jónak találtam), néha pedig a zene, a hangok vagy éppen a csend. Ez nem tudom, ez így mennyire érthető, de én ezt éreztem. Az egyetlen bosszantó dolog, amin nem tudok túljutni, az Veronika klaffogós papucsa. Na az ritka idegesítő. És Veronika sajnos elég sokat fut vagy sétál a filmben...

Nem mondom tehát, hogy kiváló alkotásról van szó, de a szembetűnő hibái ellenére is sokkal jobb, mint némelyik túlhypeolt, überagyatlan blockbuster. Kár, hogy Mrs. Prinzenek már nincs akkora neve, hogy normális forgalmazót hozzon a filmnek. Úgy talán több emberhez is eljutna Coelho bölcsessége. Olyanokhoz, akik könyvet eddig csak képen láttak...